Az ÉAK Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy a 2023. december 25-i (hétfői) körzetből, december 23-án (szombaton), a december 26-i (keddi) körzetből, december 24-én (vasárnap) szállítja el a hulladékot. A 2024. január elsejei körzetből 2023. december 30-án szombaton történik a hulladékszállítás.
Tájékoztatom Önöket, hogy az igazgatási szünetről szóló 2023. évi XXVI. törvény, valamint a 2023. évi teli igazgatási szünet elrendeléséről szóló 407/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése értelmében 2023. december 27. napjától 2024. január 1. napjáig igazgatási szünet került elrendelésre, ennek értelmében az Ibrányi Járási Hivatalban (az ibrányi és a nagyhalászi Kormányablak vonatkozásában is) szünetel az ügyfélfogadás.
Tájékoztatjuk a gyermekétkeztetési programban résztvevőket, hogy a téli szünetben december 22-én indul a program. Január 2-5. között meleg ételt biztosítunk az alábbi helyszíneken 11:30 és 13:00 óra között.
Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023. december 22-től 2024. január 1-ig az I. számú felnőtt háziorvosi körzet (helyettesít Dr. Orosz Eleonóra), míg 2024. január 2-től január 7-ig a III. számú felnőtt háziorvosi körzet lesz szabadságon (helyettesít: Dr. Szegedi Tibor).
Tisztelettel tájékoztatjuk azokat a Véradókat, akik a december 15-i ünnepi rendezvényen nem tudtak részt venni, hogy ajándékcsomagjaikat december 22-éig, majd 2024. január 2-től az intézmény nyitvatartási idejében vehetik át az Ibrányi László Művelődési Központban. Köszönjük!
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy az Ibrányi Polgármesteri Hivatal 2023. december 23. és 2024. január 1. között igazgatási szünetet tart (az utolsó nyitvatartási nap december 22. péntek). A Polgármesteri Hivatal munkaidőben hívható ügyeleti száma 0630/205-7492, amelyet kérjük csak anyakönyvi ügyekben vagy más, halaszthatatlanul sürgős ügyekben hívjanak! December 27-én (szerda) 8:00 és 12:00 óra között a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán lehetősége lesz az ügyfeleknek kérelmek leadására, nyomtatványok felvételére. Az önkormányzat pénztára az igazgatási szünetben nem működik. A GAMESZ pénztára (a polgármesteri hivatalban) kizárólag december 29-én 8:00 és 9:00 óra között lesz nyitva és csak temetéssel kapcsolatos befizetések ügyében. 2024. január 2-án a megszokott ügyfélfogadási rendben várjuk ügyfeleinket!
Dr. Dóka Zoltán
jegyző
Többszörös véradókat (10x, 20x, 25x és 90x) köszöntöttek az Ady utcai Nonprofit Szolgáltatóházban december 15-én abból az alkalomból, hogy a közelmúltban volt a Véradók Világnapja.
Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy akik negyedévente szociális ellátásban részesülnek tartósan beteg hozzátartozójukra tekintettel, a támogatást 2023. december 19-én (kedd), 13:00 és 15:00 között vehetik fel a Polgármesteri Hivatal hátsó bejáratánál.
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Dr. Béres József Egészségügyi Centrum idei utolsó rendelési napja december 22. (péntek), amikor is az intézmény 12:00 óráig tart nyitva. A szakrendelő idei utolsó vérvételi napja december 15-e (péntek). 2024. január 2-án a megszokott rendelési idővel várjuk pácienseinket!
Dr. Szegedi-Gálik Klaudia
ügyvezető
Ibrány Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke tisztelettel meghívja Önt a 2023. december 13. (szerda) 17:00 órakor tartandó Közmeghallgatásra. Helyszín: Roma Közösségi Ház (4484 Ibrány, Kossuth utca 27.)
Oldalak
Elhelyezkedés
Magyarország
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
4484 Ibrány, Árpád út 5-7.
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by
WeebPal.