80 esztendővel ezelőtt, 1943. január 12-én a szovjet Vörös Hadsereg elsöprő erejű támadást indított a Don-kanyarban. A harcok során rövid idő alatt, szinte teljesen megsemmisült a keleti frontra vezényelt, sok ibrányi honvédet a soraiban tudó 2. magyar hadsereg. Az ő helytállásukra, tragikus sorsukra emlékeztünk január 12-én a Bem utcai sírkert II. világháborús emlékművénél.
Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében békés, eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok minden ibrányinak szerte a nagyvilágban!
Ezzel a dallal kíván áldott, békés karácsonyt Ibrány Város Önkormányzata minden ibrányinak szerte a világban. Ibrányiaktól mindenkinek! Fogadják szeretettel!
A csoda bennünk van. Az emberi szívekben, a kitárt lelkekben. Karácsony csodája járt közöttünk advent negyedik vasárnapján, és megtöltötte szívünket jósággal, mások iránt való segítő szándékkal Ibrány Város karácsonyi forgatagában, melynek helyszínét az ILMKS biztosította.
Tisztelt lakosság! Magyarország Kormánya 460/2022. számú rendeletében foglalt felhatalmazás alapján Ibrány Város Képviselő-testülete a 193/2022. (XI.28.) KT. sz. határozata alapján 2022. december 22. és 2023 január 6. között az Ibrányi Polgármesteri Hivatal tekintetében igazgatási szünetet rendelt el.
Tájékoztatjuk a gyermekétkeztetési programban résztvevőket, hogy december 27., 28., 29. és 30-án hidegélelem ebédet biztosítunk, amely az alábbi helyeken vehető fel 11:30 és 13:00 óra között. December 22-től ezeken a helyszíneken akár egyben is felvehető a hidegélelem ebéd. Január 2-6. között már meleg ételt biztosítunk.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Dr. Béres József Egészségügyi Centrumban a járóbeteg szakellátás 2022. december 23. és 2023. január 01, míg a labor2022. december 20. és 2023. január 01. között szünetel. Az első munkanap 2023. január 02.
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy hulladékszállítást végző ÉAK Nonprofit Kft. 2023-as szállítási naptára megtekinthető, illetve letölthető honlapunkról. Az elkövetkező napokban a háztartások postaládájába is elhelyezzük a jövő évi naptárt.
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta energiaár-emelkedés miatt az állami szerveknél is a gázfelhasználás csökkentése vált szükségessé, ezért december 22 . és január 6. között igazgatási szünetet rendelt el a kormány. Tekintettel a fentiekre, az igazgatási szünet alatt az Ibrányi Járási Hivatal valamennyi szervezeti egysége, - beleértve az ibrányi és a nagyhalászi kormányablakokat is – zárva tart.