Szent István-napi krónika 2019

Az elmúlt esztendők hagyományainak szellemében több napos rendezvénysorozattal tisztelgett Ibrány városa államalapításunk és Szent István királyunk előtt augusztus 16. és 19. között.

 

 

Az ünnepi események sorát az Ibrányból elszármazott, napjainkban Szombathelyen élő Ignéczi János festőművész kiállítása nyitotta a helyi művelődési központban. A tárlatra érkezőket Kulcsár Sándor zongorajátéka és Tábori Tibor alpolgármester köszöntője fogadta, majd Bacskai Józsefné megnyitó gondolatait hallgathatta meg a népes számú közönség. A kiállítás szeptember közepéig tekinthető meg az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum aulájában.

A nyitónapot a helyi rockzene zászlóshajója, a Prometheus együttes koncertje zárta a Városligetben.

Augusztus 17-én az emlékezésé és a kalóriaégetésé volt a főszerep. 8:30-kor indult útjára a Gosztonyi Tibor Kerékpáros Emléktúra, bejárva a festői Tisza part felé vezető utat, valamint a környező települések útjait, amerre egykoron a település krónikása és díszpolgára rótta a kilométereket kerékpárjával, régészeti kincseket, néprajzi emlékeket kutatva. A túra végén a Bem úti temetőbe érve a résztvevők és az önkormányzat képviselői gyertyagyújtással tisztelegtek Tibi bácsi emléke előtt.

Akinek még volt energiája, a túrát követően a Városliget felé vehette az irányt, ahol már gyülekezett az érdeklődő városlakók apraja-nagyja, hiszen az Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány jóvoltából Mini KRESZ földön-vízen címmel közlekedésbiztonsági vetélkedő vette kezdetét. A jó hangulatú rendezvényen az apróságok megtudhattak minden lényeges információt a közúti- és a vízi közlekedés rejtelmeiről, majd egy teszt kitöltésével igazolhatták, hogy a hallottakat mennyire sikerült megjegyezni. A teszt legügyesebb kitöltői kerékpárokkal és rollerrel gazdagodhattak, de persze gyerkőcökről lévén szó, üres kézzel senkit nem engedtek el a szervezők.

A nagy KRESZ-teszt okozta izgalmakat a helyi tűzoltóság által prezentált habpartyval lehetett orvosolni, ahol habozás nélkül vetették magukat a habok közé a gyerekek.

Augusztus 18-án, vasárnap a gasztronómia került előtérbe. A Városligetben rendezték meg a minden évben nagy tömegeket vonzó Hagyományőrző- és Vadételek Főzőversenyét.

Ezen a napon már jóval dél előtt ínycsiklandozó illatfelhő lengte be a várost, hiszen a benevezett csapatok „in medias res” módon csaptak bele a főzőtudomány elevenébe, feladva a leckét a Márkus Tünde, Ambrus Sándor, Németh Lajos összeállítású zsűrinek.

Trencsényi Imre polgármester megnyitó gondolatait, valamint lengyelországi testvértelepülésünk Glogow Malopolski alpolgármesterének Piotr Niedziela üdvözlő szavait követően elkezdődtek a színpadi programok.

A többszörös aranyérmes Gold Dance Group produkcióját követően a Bürkös Zenekar húzta a talpalávalót, akarom mondani a „fakanálalávalót”, de persze hallhattuk Kulcsár Sándor előadásában a legnépszerűbb magyar, dunántúli és hazai slágereket is! Persze az apróságok is megtalálhatták a számításaikat, hiszen a Szivárvány Társulat a Farkas kincsei című bábjátékkal kötötte le figyelmüket.

A krónika során nem feledkezhetünk a meg a színpad ékkőjéről, a csodálatos aratókoszorúról, ami Hegedűs Mária és Bandi Istvánné keze nyomát dicsérte, és arról a 600 szeletnyi tortacsodáról, amit az Ibrányi Sütisarok jóvoltából, Trencsényi Imre polgármester ünnepélyes szeletelését követően, jóízűen fogyaszthatott el az érdeklődők édesebb szájú sokasága.

A remek hangulatú rendezvény az eredményhirdetéssel és a legszebb ibrányi porták díjazásával ért véget.

Hagyományőrző kategória: I. GAMESZ, II. Köbli Ferenc és barátai, III. Buji Zserbó.

Vadétel kategória: I. Ibrányi Polgári Kör, II. MEDI-AMB, III. Piramis Italnagyker.

Különdíjasok: Rétköz Vadásztársaság, Nimród ’96 Vadásztársaság, MSZP Nőtagozat, Ibrányi Mozgáskorlátozottak Egyesülete, Nyírségi Református Idősek Otthona.

Ezúton is köszönet a különdíjak felajánlóinak: Németh Lajos, Vigh László, Ibrányi Polgári Kör, Glória Cukrászda.

A Szent István-napi rendezvénysorozatunk augusztus 19-én ért a finiséhez. A zárónap program kavalkádja 18 órakor vette kezdetét, amikor is a Vagabanda társulat gólyalábas vásári komédiákkal szórakoztatta a nagyérdeműt. Műsorukban nem csak a kisebbek vehettek részt, hanem bizony a húsz év feletti gyerekeket bevonták a mókába!

A vidámság után egy kis komolyság következett, hiszen az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint az Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjai, a Gold Dance Group tánccsapata és a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület közös produkciójában egy nívós ünnepi műsor állított emléket államalapító Szent István királyunknak. Ezúton is köszönet minden fellépőnek és a felkészítő pedagógusoknak: Kántor Tündének, Szanyi Annamáriának, Vigh-Berencsi Krisztinának és Potor Lászlónak.

Az ünnepi műsor pillanatait követően a könnyűzene húrjaiba csapott bele a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület csapata - kiegészülve az Y2K táncosaival, akik szédületes Retro Mánia című ismert és még ismertebb dalokat tartalmazó villámprodukciójukkal csaltak mosolyt a közönség arcára és ritmusérzéket a végtagjaikba.

A műsort követően az ünnepi nagygyűlés percei következtek. A Himnusz taktusait követően Trencsényi Imre polgármester mondott ünnepi beszédet, majd kitüntető címek átadása következett.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Ibrányért Díszcímer kitűntetésben részesítette Barna Zoltán Gábornét az Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium pedagógusát, Szabó P. Juditot az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum intézményvezetőjét és Tóth Balázsnét az Ibrány Városi Óvoda intézményvezetőjét.

Ibrány Város Kiváló Közalkalmazottja kitüntetésben részesült Kulcsár Antalné nyugdíjas óvodapedagógus és Kovács Andor a GAMESZ intézményvezetője. A kitüntetetteknek gratulálunk!

Az est fő zenei produkciója a Queen Forever Tribute Band élő koncertje volt, akik bizonyították, hogy a legendás brit rockzenekar slágerei ma is megállják a helyüket.
A napot és az egész ünnepi programsorozatot egy grandiózus tűzijáték zárta.

A városvezetés és a szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek, akik programjainkra elfogadták meghívásukat. Külön köszönet mindenkinek, akik támogatták és hozzájárultak az ünnepségsorozat zökkenőmentes lebonyolításához!

Találkozzunk jövőre is!

Képek:

https://www.ibrany.hu/kepgaleria/szent-istv%C3%A1n-napi-kr%C3%B3nika-2019

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.