Várostörténet

Ibrány jellegzetesen mezővárosias, alföldi település. A Tiszaháton, a Rétköz nyugati részén, a Tisza és a Lónyai-csatorna által határolt területen fekszik.

Településszerkezetét alapvetően természeti környezete határozza meg. A rétközi települések jellemzőjeként először csak a kiemelkedő szigeteken, dombokon telepedtek meg az emberek. A szájhagyomány szerint Ibrány 13 dombra épült. A Tisza szabályozása után a kevésbé magas helyekre is építkeztek, majd a dombok közötti mélyedések feltöltése, kiszáradása után a lapályokon is megindult a lakóházak építése. A hajdan különálló falurészek teljesen összeépültek, kialakítva egy sajátos, elnyúlt településszerkezetet.

A település kialakulását a történeti és a régészeti feltárások is 700 évre becsülik. A település neve (Ibrány) a honfoglalás és az államalapítás időszakára utal. Mint a legrégebbi településnevek, ez is személyi eredetre utal. Vélhetően a mohamedán Ibrahimból alakult ki, s változott, formálódott századokon át. Egyes emlékek Ibrahim nevű főespereshez kapcsolják a név származását az 1235-ben keletkezett adománylevél alapján. Az első meghatározó dokumentum, amelyben Ibrány mint településnév szerepel, IV. László király 1280-ban kelt adománylevele.
A vidék korábban lakott voltára utalnak a régészeti feltárások is. A város határában lévő homokdombok gazdag lelőhelyei az obszidiánból pattintott nyílhegyeknek, pengéknek, kőbaltáknak, a bronzkorból származó tárgyi emlékeknek.
Az 1985-ben feltárt honfoglaláskori temetők bizonyítják, hogy ezen időszakban is lakott volt e hely. A műemléki református templom tatarozásakor kiderült, hogy a gótikus stílusú templom eredetileg román stílusban épült és bizonyíthatóan azonos a pápai tizedlajstrom által 1332-ben említett Szent György-templommal.

A település életében meghatározó esemény volt, amikor a Péc nemzetség tagjai 1435-ben adományként megkapták a települést. Az itt élők magukat ibrányiaknak kezdték nevezni. A család hosszú századokon át a megye közéletének és a helyi politikának az irányítója volt. Aktivitásuk a vármegye határain kívül is ismertté tette a család nevét. Tagjai ott találhatók a Bocskai-féle szabadságharcban, -törökök elleni kűzdelmekben és a kuruc mozgalmakban. Az 1604-ben Bocskaival egyezséget kötő hajdúkapitányok egyike Ibrányi Ferenc.
Ibrányi Mihály is hajdúkapitány, 1636-ban és 1644-ben I. Rákóczi György egyik hadvezére. Ibrányi László 1672-ben már kuruc vezér, előbb Thököly Imre, majd II. Rákóczi Ferenc ezereskapitánya. Az ibrányiak életében a 18. század fordulatot hozott. A nagy múltú család birtokait fokozatosan elveszítette, elszegényedett, a század végére teljesen kiszorult a községből. A 15. század közepén épült az ibrányi vár, amely a későbbiekben meghatározó szerepet játszott a település sorsában. 1463-ban már kétségtelenül állott, erről Mátyás oklevele tudósít. A királyi végvárként használt épület eredetileg várkastély volt, melyet palánkfal vett körül.
A vár csak a 17. század második felében és a 18. század elején vált megyei szempontból is igazán jelentőssé, amikor kapitányai már a vajai Ibrányiak voltak. A 19. második felében üressé vált kastély elpusztult. Helyén legelőként őrzi "vári legelőként" az emlékét.

Ebben az időszakban a település életét alapvetően természeti környezete határozta meg. Gazdaságában a rétközi vizivilág adta vadászat, halászat állattartás dominált.Az 1860-as évtizedben végrehajtott Tisza-szabályozás, a Belfő- és a Lónyai-csatorna építésének következtében a rétközi táj arculata megváltozott, eltűnt a vizivilág. Megnőtt a művelhető földterület, az Ibrányi család fokozatos elszegényedésével egyre nagyobb teret nyertek más földesurak bérlőként, vagy tulajdonosként. A helység jobbágyai, parasztjai azonban szegények maradtak.
Ebben az időben a település a nagy lélekszámú falvak közé tartozott, lakosainak száma 3000 fő körül volt. Irányítását a 20 virilistából és 15 választott tagból álló testüleet végezte. Egyre erőteljesebben érlelődtek a falu életében a polgári létforma csírái. Az iskola mellett 1890-től óvoda is működött, 1889-ben létrehozták a művelődési kört, amely megalapította a közösségi könyvtárat.
1895-ben az ibrányi uradalmak a térség legjobban gépesített birtokai voltak. Megalakult, elsőként a környéken a hitelszövetkezet, 1920-tól a hangyaszövetkezet révén is bekapcsolódtak az országos kereskedelmi életbe.

A harmincas évek végére Ibrány modernnek számító közösséggé lett. Vasútállomása, postája, villanya, teljesen osztott iskolája, óvodája, gyógyszertára, orvosa, állatorvosa volt.

A föld az ibrányi nincsteleneknek mindíg az álma volt és harcoltak érte. E vidéken elsőként osztottak földet a Károlyi-féle reform keretében. 1945-ben 1142 igénylő 4240 hold földet kapott. A szövetkezés régi hagyományai újraéledtek. 1946 nyarán kereskedelmi céllal népi szövetkezetet hoztak létre. Alapítói az ország első Kossuth-díjasai közé tartoztak. 1962-ben a település gimnáziumot kapott, amely nagymértékben megerősítette és elmélyítette a körzetközponti szerepkört. Ettől az időszaktól több gazdálkodó szervezet, intézmény tevékenysége térségi jellegűvé vált, ellátva a környék lakosságát, egyben elindítva a település várossá fejlődésének folyamatát. 1993-ban ibrány városi rangot kapott.

..::Hegedűs Dezső - Államiságunk ezer éve (millenniuma)::..

Ibrány város díszoplgára - Hegedűs Dezső - sokat foglalkozott városunk történelmével.
Kiadott könyvei mellett egy sorozatot is publikált az Ibrányi Hírlap olvasói számára, ennek a sorozatnak adjuk most közre első 15 fejezetét.
Mint az alábbi írásokból kiderül, településünk nem csak hogy átvészelte a viharos évszázadokat, hanem aktívan részt is vett benne.

Kellemes olvasgatást kívánunk!

..::Ibrány Város honlapja - forrás: Ibrányi Hírlap::..

1
Államiságunk ezer éve (millenniuma) I.
A kezdetek...

Időben közeledünk 2000 karácsonyához, amikor is éppen ezer éve (millenniuma) lesz annak a nagy fontosságú történelmi eseménynek, hogy a fejedelmi trónon - Gézát követve - már három éve ülő Istvánt királlyá koronázták. Ez az időpont, amikortól a történelem Magyarország államiságát számítja.
E jeles évfordulóra készülve lapunk már most elkezdi az emlékezést. A cikksorozat Ibrány történetéből merít eseményeket, amelyek elválaszthatatlanok hazánk történetétől. Ha ezek nem is az országot megmozgatójaként zajlottak, de a mi ezeréves múltunk apró, sokszor porszemnyi részei.

Honnan is eredhet Ibrány neve?

Biztos adataink nincsenek, csak feltételezésekre támaszkodhatunk, amelyek szerint a település neve szinte honfoglalás kori. A Kárpát-medencébe bevonuló magyarsággal együtt más népelemek is jöttek, s közöttük sokan a mohamedán hitet követték. E vallás hívei körében nagyon kedvelt névként terjedt el az ÁBRAHÁMNAK megfelelő IBRAHIM. Egy ilyen nevet viselő vitéz, családfő, nemzetségfő, stb. kaphatta az osztozkodáskor ezt a területet, s róla nevezték el a későbbi települést IBRÁN-nak, majd IBRÁNY-nak.
A település azokon a dombokon épült, amelyek a Tisza kiáradt vizéből kiemelkedtek. Ezeken az egymástól távolabbi dombokon megfért egy-egy község, mint pl. Ibrány, Kiserdő, Csur, Esztár, Szacs, Pusztafalu, stb. Ezek a későbbiek folyamán egy faluvá olvadtak össze, s lett belőlük Ibrány.
Jeles kiemelkedése, dombja az ibrányi határnak a Feketehalom. Ez egy tíz méternél magasabb mesterséges halom. Dr. Jósa András régész, muzeológus majdnem 100 évvel ezelőtt megásatta a sík vidékből kimagasló dombot, és abban egy tölgyfából készült sírkamrát talált, s benne egy összekuporodott, oldalt fekvő csontvázra bukkant. Szerinte a tetem Osztrogótha gót király fiáé, Kniva gót fejedelemé, aki Kr. u. 247-ben innen, a Tisza vidékéről indult hatalmas seregével a Balkánra a római császár ellen.
I. (Szent) István vármegyerendszerében a település a határával együtt a királyi birtokhoz tartozott. Ezt látszik igazolni a már elfeledett határrésznév, a Királyrét, valamint a ma is ismert és használt Espántava. Ez utóbbi ugyanis a vármegyét igazgató első számú királyi vezetőnek, az ispánnak a tulajdonát képezte, aki abban az időben az ide kb. 15 km-re fekvő Szabolcsban - a földvárban - építette ki a vármegye központját.
Városunktól délre található egy domb, Esbóhalom a mai neve. E dombon és környékén Istvánovits Eszter, a Jósa András Múzeum régésze ásatást végeztetett. A munkát 1985-ben kezdték el, s néhány év alatt másfél száznyi sírt tártak föl. E helyre I. (Szent) László (1077-1095) uralkodása előtti időkben temették el a holtakat. Ez bizonyos, ugyanis László rendelte el, hogy törvénye megjelenésétől kezdve csak a templomok köré szabad temetkezni. A kor temetési szokása szerint a holtak mellé pénzt is tette a sírba, nehogy valamiben is hiányt szenvedjenek, vásárolhassanak a másvilágon! A feltárt sírokból csak I. László előtti korban vert pénzek kerültek elő, saját korabeli, és az utána uralkodó által vert veretett pénz egy sem!

Még egy érdekes, régmúltunkra vonatkozó történet.

A múlt században, az 1837-1875 közötti években Patkó András lelkész vezette az ibrányi református egyházközséget. Az egyik híve a Pogánysziget nevű határrészben talált egy rézből készült pecsétnyomót, amit átadott a papjának. Patkó nagytiszteletű úr a leletet följuttatta a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol is a latin nyelvű feliratból kiderítették, hogy a bélyegzőt a latinul Antimiusnak nevezett pécsi püspök használta annak idején. Ez a jeles egyházi férfi II. Géza királyunk (1141-1162) idejében élt. Akkor hogyan kerülhetett a pecsétnyomó az ibrányi határba?
Valószínűleg a következő történt: a tatárok 1241-42 telén átkelve a Duna jegén Pécs városát is fölprédálták. Ekkor kerülhetett a kezükbe a pecsétnyomó is. Amikor kivonultak hazánkból - a helyi monda szerint - egyik csoportjuk e vidéket járva a lakosok után kutatva az egyik szigetre is bement.
Az ibrányiak ezt észrevették, s rájuk gyújtották a száraz nádast. A tatárok egy szálig odavesztek, bennégtek. (Azóta Pogánysziget e határrész neve mind a mai napig.) Akkor kerülhetett ott a földbe a pecsétnyomó, mivel a pécsi rabló-fosztogató is a bennégettek között volt.
A pecsétnyomó évszázadokig pihent a földben, majd jutott napvilágra, s lett árulkodó bizonyítéka a régi kor eseményének.

Hegedüs Dezső

2
Államiságunk ezer éve (millenniuma) II.
M. Bloh: "A földesúr nélküli földek történelem nélküliek is."

Mai ismereteink szerint Ibrány neve először IV. (Kun) László király (1272-1290) 1280. november 11-én kelt adománylevelében szerepel. Érdekes, ugyanazon a napon két ilyen adományozásban is rendelkezik a király Ibrányról, de mindkét esetben ugyanaz a személy szerepel új birtokosként.

Az első oklevél szövege:

"Marcellul fiának, Seuridus Comesnek adja szolgálataiért és testvérének Ivánkának a cseh király elleni háborúban történt haláláért Ibrán nevű, földet, elvéve azt Albert, fiától, Sebestyéntől, aki makacsul az ország egyetlen hadjáratában vagy gyűlésében nem vett részt és hűtlenség bűnébe esett.
D. in Zalankemen, in festo sancti Martini confessioris."

Azaz: Kelt Zalankemenen, Szent Márton ünnepén.

A történész körök tudósai szerint ez az oklevél - és majd az alább közölt is - nem erről az Ibrányról, hanem a XIII. században még létező Valkó megyeiről rendelkezik. Nekem nincs jogom e tudósokkal vitatkozni, már csak azért sem, mert erre felkészültségem, tudásom alkalmatlanná tesz. Viszont Ibránynak hűséges szülötte, fia vagyok, makacs öszvérként kitartok amellett, hogy városunkról szól a hétszáztizennyolc éves írás. Talán engem igazol az említett másik oklevél, amelyik így hangzik:

"...az országból távozó kunokat követve az AI-Dunához érve Marcellus fiának, Seuridus Comesnak adja, testvérének Miklósnak Ibrán és Kusmenteleki földeken lévő részét, kárpótlásul azért a 200 márka kárért, amit Seuridus lovakban, ökrökben, tehenekben és más ingóságban és ingatlanában ártatlanul az által szenvedett, hogy Miklós a király két tárnokát: Keteli Demetert és Gált kifosztotta, s az összeget a kijelölt időpontban nem fizette meg.
D. in Zalankemen in festo sancti Martini a. d. MCCLXXX."

Azaz: Miklós nem fizetett, ezért a kárvallottak a testvérétől, Seuridustól vitték el a lovakat, ökröket, teheneket, stb. az őket ért kár fejében.

Ez utóbbi oklevélhez hozzá kell tennem, hogy Ketelnek abban az időben Sárospatakot nevezték, tehát az a bizonyos Keteli Demeter tulajdonképpen Sárospataki Demeter volt. Sárospatak viszonylag közel fekszik Ibrányhoz, így az oklevélben említett állatrablás könnyen e tájba helyezhető. Ugyancsak a másodikként leírt adományban szerepel Kusmentelek. Ez a település (tanya, határrész) ma is létezik nem messze Ibránytól, Kállósemlyén közelében.
Az ezerháromszázas évek elejétől kezdve már gyakran leírják Ibrány nevét, oklevelekben, jegyzőkönyvekben, összeírásokban szerepel.
Ibrány és több szabolcsi település földbirtokosai a XIV. század elejétől kezdve az Ibrányi család tagjai. A család eredete a honfoglalás korába nyúlik vissza, ugyanis a Huba törzséhez tartozó Pécz nemzetség egyik ágából lett az Ibrányi família. A Péczek a mai Győr megye területén éltek, ott voltak birtokaik. A mai napig is föllelhető a volt győri járásban Felpéc, a Kaját és Kispéc egyesüléséből létrejött Kajárpéc.
Az Árpád-ház kihalása utáni trónviszályban, a fegyveres harcokban a Pécz nemzetségbeliek Károly Róbert oldalán harcoltak. E küzdelmek leírásában mindig fölbukkan egy-egy eredményesen, hősiesen küzdő Pécz nembelinek a neve. Gergely és Lukács ott hadakozott az Amadékon aratott győztes rozgonyi csatában (1312), majd a Borsa Kopaszt Debrecennél 1316-ban megverő Debreceni Dózsa ispán hadában küzdöttek, de a határainkon kívülre is elkísérték Károly Róbertet. Wertner Mór, Magyar hadjáratok a XIV. században c. cikkében (Századok 1906. évfolyam 425. lap) olvashatjuk:
"Károly 1309. augusztus 8-án Uros szerb király ellen hadjáratot vezetett. A király 1322. január 5-én a Pécz nemzetségbeli Lukács érdemeit felsorolva többek között fel említi, hogy az illető ekkor is, ezekben a hadjáratokban is kitüntette magát, amikor a magyar hadsereg Horvátország ellen harcolt."
(A szerbek elleni hadjárat oka: Uros kihasználva Károly Róbert szorult helyzetét, 1317-ben elfoglalta Nándorfehérvárt és a Macsói bánságot. E hadjárattal vette vissza e területeket Károly.)

Amikor az országban rend, nyugalom lett, Karoly Róbert nem feledkezett meg hűséges, érte küzdő nemeseiről, közöttük a Péczekrol sem. Magyarország vármegyéi és városai, Szabolcs vármegye c. könyv 431. oldalán ez olvasható:
"A tatárlaras előtt Gyor vármegyei birtokos, onnan szakadt Szabolcsba Károly király idejében, ki 1322-ben Gergely, fia Lukácsnak és Gergelynek atyjok hadi érdemeiért Egyházas Ibrány, Szuth és Ub birtokokat adományozta...
Tőlük származik az Ibrányi család. "

Gergely és Lukács átköltözött Győr vármegyéből Szabolcsba, átvették az adománybirtokokat: Ibrányban, Szuthon (ma Téke) és Ubon (ma Tiszadob). Ibrányt választották szabolcsi birtokaik középpontjának. Itt laktak, és fölvették a Pécz helyett az Ibrányi nevet.

Hegedüs Dezső

3
Államiságunk ezer éve (millenniuma) III.
"Az 'enyim', a 'tied' mennyi lármát szüle" (Csokonai)

Ibrányi Gergely és Lukács között néhány évnyi békességben élés után a birtokgyarapítási akciók következtében a jó viszony haraggá változott. Ebbol eredően bepanaszolták egymást a királynál, amiért is Károly Róbert 1339. február 28-án kelt parancsára az egri káptalan (a káptalanok tartották nyilván a földbirtokokat, afféle mai telekkönyvi hivatalokként) jelentést küldött a királynak 1339. március 19-én.
Ebből és a körülményekből a következok derülnek ki.

A káptalan, a királyi parancsnak megfelelően a király emberével, Demeter fiával Mihállyal a maga megbízottját, István karpapot kiküldötte Péczhy Gergely mester Szabolcs megyei Balhalaz és Munusturus-Halaz nevű birtokainak elhatárolására, mely birtokok a testvérével, Lukács mesterrel való osztozkodás szerint jutottak Gergely mesternek. A királyi meghatalmazott Mihállyal együtt kapott megbízást Hudas fiának Lászlónak a fia János, Kemechey Demeter fia Mihály és Albert fia Miklós is.
A királyi és káptalani küldöttek meg is jelentek Munusturus-Halaz birtokon. Lukács mester azonban kijelentette, mivel testvérével perben áll, nem lép be a birtokra. (Lehetséges, hogy az akkori valamilyen számára kellemetlen jogkövetkezménytől tartott.) De azt is mondta, nem tiltakozik. Lukács jelenléte nélkül pedig Gergely sem a küldöttekkel, sem a fogadott bírákkal nem tudott semmit elintézni.
A következő évtizedekben pereskedéssel és házassággal gyarapították birtokukat az Ibrányiak. A Kállayakkal, Szokolyakkal, Vayakkal kötöttek házasságot.
Az 1400-as évek elején meghalt az Ibrányi család utolsó férfi tagja, András. Gyermeke nem maradt, csak egy nővére, Margit. Ez a leányzó 1414-ben férjhez ment Szabolcs vármegye egyik leggazdagabb családja, a Vay család István nevű fiához. István királyi engedéllyel fölvehette az Ibrányi nevet, s ettől kezdve vajai Ibrányi Istvánnak hívták. Felesége, Margit szintén a királyhoz fordult kérelemmel: fiúsítsa ot, azaz nyilvánítsa fiúnak. (Nagy Lajos 1351. évi ősiségtörvénye késztette erre, miszerint ha a család fiú utód nélkül hal ki, a földbirtok visszakerül a királyhoz. Ezt lehetett "kicselezni" a fiúsítási eljárással.) A király teljesítette a kérést, így a hatalmas családi birtok továbbra is a Vay-Ibrányi házaspár tulajdona maradt. Ilyen fiúsítási eljárást a későbbi időkben még néhányszor meg kellett ismételni.
A XV. században Szabolcs vármegyében a jelentősebb birtokosok a Báthoryak, az enying Törökök, Kállayak, Vayak és az Ibrányiak voltak. Ezek a birtokosok főleg házasság révén családos szövetségeket hoztak össze, de ennek ellenére gyakran került sor közöttük pereskedésre is. Oklevelek, feljegyzések, jegyzőkönyvek sora tanúskodik ezekről a perekről, birtok-elkülönítésekről. Így 1406-ban a Chapy család, 1417-ban a Pincziek, 1435-ben a Kállayak, 1447-ben a Szokoly család a peres ellenfele az Ibrányiaknak. Egy példa ezek közül: A Fejér Codex-ben található feljegyzés szerint "Ibrányi András és Gergely 1435-ben a Szabolcs megyei Chur (Csur) falunak és Zárd (Szárd) halastónak birtokába, amelyet Darahynak fiától Jánostól zálog címen bírtak, a leleszi konvent (keptelen) által iktattattak be."
A nagy birtokszerző ténykedés eredményeként az Ibrányiak a vármegye (akkor még a mai Hajdú megye is Szabolcshoz tartozott) harmadik leggazdagabb családja lettek. (Első a Báthoryak, másodikok az enyingi Törökök.) Az 1500-as évek közepén végzett vagyonösszeírásból derül ez ki, de az is, hogy az Ibrányiak Szabolcson kívül jelentős területeket mondhattak magukénak: Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa, Szatmár és Bihar megyében is.

Hegedüs Dezső

4
Államiságunk ezer éve (millenniuma) IV.
"Két pogány közt egy hazáért..."

A felnőtt korban lévők közül sokan ismerik a Tyukodi pajtás nótáját. Ennek egyik versszaka így hangzik:

"Szegény legénynek olcsó a vére,
Két-három fillér egy napra bére.
Azt sem tudja elkölteni, mégis végtére,
Két pogány közt egy hazáért omlik ki vére. "

És ez a kurucnóta nem csupán panaszkodás, hanem annak idején valóság is volt. A tizenhetedik század közepének, második telének történelmi valósága.
Az lbrányi család tagjai is "két malom" közé kerültek ez időben. Derekasan harcoltak, küzdöttek az "egyetlen hazáén", "édes Magyarországért".
Az ibrányi vár - majd erről is szó lesz a későbbiek folyamán - biztonságot nyújtott a benne élőknek, dacolhatott a várúr törökkel, némettel. Az erődítményt körbevevő vizek szinte megközelíthetetlenné tették. Mivel Szabolcs vármegye a Mohácsot követő időszakban az erdélyi fejedelemséghez tartozott, érthető, hogy az Ibrányi család tagjai is az erdélyi Fejedelmet támogatók körében találhatóak.
Amikor 1629-ben meghalt Bethlen Gábor, a nagy fejedelem, néhány évig tartó zurzavaros időszak következett. Más is pályázott a "fejedelmi süvegre" I. Rákóczi György mellett. Többek között Bethlen Gábor öccse, István is. Török segítséggel rontott az erdélyi határszél településeire, a békés-bihari tájakra.
Amit most írok le, 1636-ban történt. Ezt az esetei Arany János is megénekelte a Toldi szerelme című elbeszélő költeményében, a hatodik énekben. Arany története arról szól, hogy Toldi szülőfalujába - Nagyfaluba - látogat, s közben benéz Nagyszalontára is. Ekkor emlegeti föl a költő az ott élő családokat, közöttük a Győrieket is, s az egyik Győrirol, Jakabról mondja el a "hajdú furfangot" magában hordozó történetet.

"Támad vala Bethlen, ama Gábor öccse, Fejedelmi székből, hogy urát kiüsse. Rákóczi fejére a törököt hozván, Vele sok budai, temesvári ozmán. S mivel Élesden túl, fejedelme késik, lbrányi fogá fel a török ütésit." Majd verselést vált Arany: "Szalontánál csaptak össze, Folyt piros vér alkonyatig; Megszaladt Ibrány népe, Meg se álla Nagy-Váradig."
A továbbiakban elmeséli, hogy Győri Jakab, a hajdúk egyik vezére alig háromszázad magával, éjjel rárontott a török táborra. Óriási ricsajjal, lármával, dobpergéssel rohanták meg váratlanul a mit sem sejtő, alvó pogányokat. Azok azt hitték, hogy a fejedelem főserege támadta meg őket, s szétfutottak. Sokan a mocsarakba vesztek, többőjüket a környék parasztjai verték agyon.
I. Rákóczi György megerősödött a fejedelmi székben. A fentebbi futás egy szólást is szült azon a vidéken. Ha valaki meghátrált a veszedelem elől, a szeme közé vágták: "Éredj, te Ibrányi!" Persze az igazság az, hogy Ibrányi Mihályt nem gyávasága késztette tatásra. Izsépy Edit történetíró szerint Ibrányit megbokrosodott lova ragadta el, és néhány fegyelmezetlen katonája - aki ezt menekülésnek vélte - futni kezdett a csatatérről.
A török még néhány évig itt kóborolt a Tiszántúlon, s a Rétközben lakók gyakran fegyvert fogtak ellenük. Valószínű, hogy egy ilyen portyázó, rabló-fosztogató török csapatból került lbrányi László - a híres kuruc generális nagyapjának - fogságába, az ibrányi várba néhány elfogott török katona. A kor gyakorlata az volt, hogy a foglyokat váltságpénzért szabadon engedték. Ezek a török katonák azonban szegények lévén, nem tudták magukat kiváltani fogságukból. Élt egy szokás az ilyen esetre. A rabot "becsülteszóra" kiengedték börtönéből azzal, menjen az övéihez, szedje össze a váltságdíjat, vigye azt el rabtartójához, adja át
az összeget, és innen kezdve szabad ember. Ibrányi László is élt ezzel a szokással, és a Huszbaim nevezetű rabot Amhát névre hallgató szolgájával elküldte, szedje össze a "szabadság árát".
Huszbaim társával együtt legyalogolt a törökök kezén lévő Lippa váráig, ott megkereste a vár egyik vezető főtisztjét, Mahmut béget, és segítségét kérte. Mivel sokáig nem jelentkezett a még mindig "rabtartójánál", Ibrányi levelet írt a Lippa várát igazgató Mahmut bégnek, amire az a következőképpen válaszolt. (Hosszú a levél, csak részleteket közlünk belőle.)

"Az én Hatalmas, Győzhetetlen Csajbát Uramnak, Lippa Várába lakozó Hívemnek, az Boros Jenei és Lippai Sánczságnak fő gondviselője, úgymint Mahmut Bék. Minden hozzám illendő tisztességbeli dolgokban magam ajánlásának utána Istentől minden jókat... jó szerencsét kívánok... mind Urasságodnak kedves háza népével és szép Ifiu Fiával egyetemben mondom, hogy szívem szerint kívánok... ... "
"...én erre menék jó lelkem ismerete szerint, hogy Urasságod annak az hitvár és nyavalás Huszbaimnak hanna békét, ne kívánja magához Urasságod... nem épp ember, halhatatlan szegény, semmie bizony Isten nincs, hanem még szájában való falattya is mástul vann... Sartzát is nem tudom hogyan adhatná meg az Urasságodnak... Én a Huszbaimért Urasságodnak két Magyar Rabokat bocsájtok ki...mindenkor jobb és hasznosabb kettő az egynél... meg is mondom Istenemre lelkemre, hogy a két Magyar Rabok úgymint az egyik Kőrösszegi és a másik Dorogi, jobb Urasságodnak, hogy sem az Nyavalás Huszbaim... Ezek utána Isten tartsa és éltesse Urassagodat hosszú ideig kedves jó egészségben, minden háza népével egyetemtben.
Kelt ez levél Lippán Huszon Negyedik napján... havának ez jelenlevő 1641 esztendőben. Én az Urasságod ismeretlen jó akarója Mohameth Bék
Titulus: Adassék ez a levél az Nemzetes és Tekintetes jó Szívvel névvel tündöklő Vitéz Férfiúnak, Ibrányban lakozó Ibrányi Lászlónak, nékem pediglen mindenkoron jó akaró becsületes Uramnak és jó vitéz ismeretlen barátomnak tisztességgel kezében."

Hogy mi lett a cserebere vége, nincs róla írás, de minden bizonnyal megoldódott a "nyavalás Huszbaim" sorsa.
Ibrányi Ferenc - a fenti László fia - 1656-ban összeírta birtokait, s közöttük említi Bujt is, amely birtokhoz úgy jutott hozzá, hogy a "leltározás" előtti időkben török fogságba került a buji földesúr Péczi Gáspár és felesége. Az ő "fejük váltságáért" adott Ibrányi Ferenc ötezer tallért a töröknek, ennek ellenértékeként kapta a buji birtokot Péczi Gáspártól.
Nagyváradot a törökök 1660-ban elfoglalták. A vár védői között harcolt ama bizonyos "megfutamodó" Ibrányi Mihály is, aki az augusztus 21-i ostrom alkalmával hősi halált halt. A fia - Ádám - is híres törökverőként volt ismeretes a kor katonái között.
Várad eleste után Szabolcs vármegye a törökök gyakori portyáinak színtere lett. Ibrányt is megsarcolták: 1800,- Ft-ot fizettek a pogánynak egy alkalommal. A várat elfoglalni nem tudták (talán nem is akarták), szinte bevehetetlenné tették a vizek, a mocsarak.
A török volt a "két pogány'' közül az egyik. A másikról, a császár "németjeiről" a következő számban lesz szó.

Hegedüs Dezső

5
Államiságunk ezer éve (millenniuma) V.
"Két pogány közt egy hazáért... 2"

Mielõtt a "másik" pogány a császári zsoldosok elleni küzdelmekrõl ejtenék szót, az elõzõ részbeni ígéretem szerint bemutatom az ibrányi várat.

A XV. századi Magyarországot ábrázoló történelmi térképeken Ibrány is szerepel. Ennek oka: megerõsített várkastéllyal rendelkezett. építési idejérõl biztos adatunk nincs, valószínû, hogy Mátyás király halálát követõ években, 1490 után létesítették. A ma is létezõ "Vár-legelõ" közepén, az idõsebbek által "Falu-majorként" emlegetett kb. 20. holdnyi területen épült a várkastély. A négyszög alakú, kb. 3 holdat elfoglaló erõdítmény védelmét földsánc szolgálta, amelyet kívülrõl 1-3 mázsás kövekkel raktak ki, belülrõl hatalmas, függõlegesen egymás mellé ásott tölgyfa gerendák támasztották a falat helyettesítõ töltést. Ezzel a módszerrel épült erõsséget nevezték abban a korban, s még késõbb is "palánkvárnak".

A sáncon belül több kõbõl és téglából készült épület is állt, amit lakásnak, raktárnak, istállónak, laktanyának, stb. használtak. A létesítmény erõsségét azonban nem az említett sánc adta. A Tiszából kiszakadt sebes folyású ágak, majd a "nagy folyóba" visszaigyekvõ kisebb-nagyobb patakok, vizek - a Csövely és a Sebesdek -, körbefolyták az erõdítményt, hatalmas kiterjedésû tószerû vizekkel, mocsárral övezték (Palocsa, Szárd). A várba bejutni száraz lábbal mindössze egy fahídon át lehetett, amely a mai református templom dombját kötötte össze a várkastély dombjával. Ez alatt az 50-60 méter átívelésû híd alatt sebes sodrású víz folyt, amelynek mélysége meghaladta a három métert. északról és nyugatról csak vízen át, csónakon lehetett megközelíteni a várat, bár nagy szárazság idején be lehetett gyalogolni a kapuhoz. átlagos idõjáráskor már a templomhoz is (a várba vezetõ hídhoz) vagy csónakkal lehetett eljutni, vagy nagy kerülõkkel a magasabb dombokon és az azokat összekötõ sáncokon gyalogosan. Veszély esetén ezeken a sáncutakon megerõsített elõõrsök tanyáztak. Határnevek õrzik ezt a tényt: Debrecen felé az egyik dombvonulaton található a Vaskapu nevet viselõ határrész, Nagykálló irányában, a kótaji út mentén pedig egy Sánckút nevû ásott kút. A vár nem bírt országos jelentõséggel, de a környék lakosságának, jó néhányszor még a távolabbiaknak is biztos menedéket nyújtott veszedelem esetén.
Fennmaradt egy érdekes szerzõdés a vár javításával kapcsolatban, amit az alábbiakban közlök.

"Anno Dni 1647, die ll. Novembris.
Az minémieõ keõ éppületre Ibrányba az kapufelet én Dominicus Ursus olasz fundáló, megalkudtam Nemzetes Vitézlõ Ibrányi Ferencz Urammall: arra az munkára, az eleségh dolgába végeztünk eõ kgmével concludalna ilyenképpen, mint ide alá következik:

Kenyérnek való abajdócz, búza lisztet ad eõ kgme Cub. 30.
Tiszta búza lisztet Cub. 6
Lencsét ad eõ kgme Cub. 3.
Borsoót Cub. 1.
Keöles kását Cub. 3.
árpa darát Cub. 3.
Vajat ad eõ kgmc kannával Nro. 2.
Disznót, levágni valót ád eõ kgme Iában Nro. 9.
Olajt Just. 10.
Eczetet Just. 40.
Bárányt Nro. I6.
Juhot Nro. 10.
Vágho barmot, kitétel az beöri eõ kgmié lészen Nro. 5.
Boronzát désával Nro. 3.
Sajtot ád eö kgme Nro. 6.
Soót keõsoót Nro. 8.
Bort ád eõ kgme, vasa vini Nro. 5.
? hordóval Nro. 10.
Sert is ád eõ kgme, ha serfõzõt hozok Nro. 10.
Tyukot Nro. l0.
Ludat Nro. 6.
Borsot 3.
Malaczot Nro. I0.
Káposztát ád eõ kgme Geönezi hordóval Nro. 2.

Fokhagymát Egy koszoruval, Vöröshagymát egy szatyorral, Répát két zsákkal!, Fazokat, tálat, tányért, Tejet minden héten kétszer egy egy pintet, Pénteken, szombaton két két sózott halat,
Az keõmûves leghényekk szállások az.fûtõházban legyen.
Idern qui scipra Dominicus Ursulius. "

Megjegyzés a szöveghez:
boronza - brinza, juhtúró
vasa vini - boros korsó
? hordóval - olvashatatlan és ismeretlen hordós valami. A borsnál a mértékegység nem olvasható.

Ezzel a "Dominicus Ursus olasz fundálóval" szerzõdõ Ferencnek a nagyapja - aki III. Ferenc volt a családban - szembe került Béccsel a sorozatos törvényszegések, jogtalanságok miatt. Még a családi birtokot is másnak akarta adni a császár. Ezért fordult szembe az udvarral, s kapcsolatot teremtett és tartott fenn a hajdúkkal, akiknek az egyik csoportja kapitányuknak is megválasztotta. és amikor 1604 október elsõ napjaiban Bocskai István követei megkeresték segítségkérés céljából a hajdúkat, Ibrányi Ferenc is aláírta a hûséget fogadó nyilatkozatot Lippai Balázzsal, Dengeleghy Mihállyal, Szénási Mátyással, Németh Balázzsal stb.-vel együtt, Errõl ezt olvashatjuk a Molnár Erik szerkesztette kétkötetes Magyarország történetében:
"...A köleséri hajdúk szívesen segítettek Bocskain... az egykori krónikás szerint követeket bocsátanak Bocskai Istvánhoz, hogy tractálnának vele... A hajdúk vezérei pedig megesküvének a mezõn és hites levélben fogadták, hogy... hívek és igazak lészönk a Nagyságos Bocskai István úrnak minden vitézlõ dolgában mi ides hazánknak megh maradásáért vérünk kifolytáig, életünkfogytáig... ".
és 1604. október 15-én éjjel a hajdúk segítségével Bocskai Istvan hada álmosdnál tönkreverte a Petz ezredes által vezetett császári sereget. Ezt követõen elfoglalta Debrecent, Kassát, majd kiûzte a Felvidékrõl a császariakat.
Ibrányi Ferenc 1604 végén meghalt, így csak gyermekei részesülhettek a Bocskai-féle jutalmazásból. A Nyírvidék c. újság 1903. évi egyik számában olvashatunk errõl. Bocskai elfoglalta az egész Szabolcs vármegyét, s az Ibrányiak is osztoztak a Báthoriak, Bethlenek, Kálayak, Várdayak, stb. mellett Nyíregyháza területén.
Ibrány az erdélyi fejedelemséghez került várával együtt. Az Ibrányi-család hosszú évtizedeken keresztül császárellenesen élt.

Hegedûs Dezsõ

6
Államiságunk ezer éve (millenniuma) VI.
"Két pogány közt egy hazáért... 3"

Az olasz építőmesterrel a vár javítására szerződő Ibrányi Ferenc 1659-ben meghalt. Ezután a várkastély ura Ibrányi László - e néven a negyedik - lett, akiben dédapja Bécs-ellenes vére buzgott. És amikor az elkeseredett bujdosók élére Thököly Imre gróf állt, s egyre-másra nyerte csatáit a németekkel szemben, Ibrányi László is a "kuruc király" szolgálatába szegődött, s ezereskapitánya lett.

Maga költségén szerelt föl egy seregrészt, amelyikről Majláth Béla ezt írja a Történelmi Tár 1883. évfolyamában az 550. oldalon, amikor Thököly seregének létszámát taglalja:
"Ugocsa megyéből Ibrányi uram maga serege Szalánczy seregével együtt 1270" (Ibrányi Lászlónak Ugocsában is volt őseitől örökölt birtoka).
Ibrányit kedvelte a fővezér. Erről tanúskodik egy levél, amelyet Szabolcs vármegye alispánjának címezve a megye nemeseihez írt. Ebben kéri e megye első emberét, adjon vagy adasson 100 palánkfát Ibrányi Lászlónak ibrányi várkastélya megerősítésére.

Az írás így szólt:
"Legkiválóbb, Legtiszteletreméltóbb Tekintetes és Nagyságos Különösképpen Tisztelendő Nemzetes, kiváló, egyben pedig különösen kedvelt Nemes Uraink!
Üdvözletet és minden jókívánást! Becsületes főrenden levő szolgánk, Ibrányi László uram felfedvén előttünk ibrányi kastélyának romladozott voltát, és emiatt a szatmáriakkal veszedelemben forgását, mely hely ugyanis azon ellenség kezére esik, kegyelmetek vármegyéjének annyival is nagyobb pusztulására és romlására lenne. Kívántuk ezért kegyelmeteket kegyelmesen megkeresni, másként is említett Ibrányi László úr egyik tagja s atyafia lévén kegyelmeteknek, mutasson hozzája kegyelmetek azon kastélyának megerősítésére kívántató valamely százból álló palánkfabeli jóakaratját. Magunk is abbóli készségét kegyelmeteknek, amennyiben megkeresésünket figyelembe veszi kegyelmetek, kegyelmesen fogjuk elismernünk. Kívánván ezzel éltesse és boldogítsa is Isten kegyelmeteket.
Szentandrás die 10. oct. 1684. Emericus Thököly."

Hogy kapott-e Ibrányi László a szabolcsi nemesektől megfelelő palánkfákat, nem tudjuk, kezünkbe nem került írás, följegyzés. Hűsége ettől függetlenül töretlen maradt. Nem is kevés katonát parancsnokolt Thököly hadseregében. Az Országos Levéltár Thököly iratai között található a "kuruc király" egyik seregrészének összeírása.

Ebben többek között ez áll:

Petróczi ezredében 1459 fő, Szőllősi János ezredében 1539 fő, Harsányi úr ezredében 1199 fő, Petneházy úr ezredében 1133 fő, Hatházi úr ezredében 1319 fő és 802 ló, Ibrányi úr ezredében 1123 fő és 825 ló, Madacs Péter úr ezredében 2796 fő, Szocs Mihály ezredében 1288 fő, összesen 11.856 fo és 1627 ló.

Valószínű, hogy ez a seregrész ostromolta eredménytelenül Szatmárt 1684. február 9-én, pedig nem is csak ennyien vívták az erősséget. A törökök - akik katonailag támogatták a Thököly-felkelést - melléjük adtak egy 7000 fős tatár sereget. Ha Szatmár ostroma kudarccal is végződött, másnap Károlyt elfoglalták, és bizony a tatárok kegyetlenül felprédálták. (A Thököly Imre gróf által vezetett felkelés, szabadságharc elbukott, őt magát a törökök elfogták, árulással vádolták, fogságra vetették. Később szultáni bocsánatot kapott. Törökországban halt meg 1705 őszén. Hamvait 1906-ban hazahozták, és Késmárkon, az evangélikus templomban helyezték el. Mai napig is ott nyugszik. Késmárk ma Szlovákiában található.)
A "kuruc király" Szabolcs vármegyei hívei és katonái az akkori főispán, Barkóczy kezébe letették a császárnak szóló hűségesküt. Ezt cselekedte Ibrányi László is 1685-ben. Visszahúzódott ibrányi várkastélyába, amit ismételten fel kellett volna újítani. Ugyanis a vereség után Schultz tábornok megszállta a várat, s amikor a hűségeskü után kivonult belőle katonáival, alaposan helybenhagyták a védfalakat és az épületeket is. De előzőleg a gyakran itt tanyázó "szövetséges" törökök talán több kárt csináltak, mintha ellenségként szállták volna meg a várat.
Ibrányi László Felső-Magyarország leggazdagabb urához, a fejedelmi családból származó Rákóczi Ferenchez fordult segítségért. A "Méltóságos Fejedelem Felső-Vadászi Rákóczy Ferenchez" írt levelében az alábbiakat kérte:

"...Az ibrányi elpusztult kastélyomat újjá kellene építeni. Nincs olyan erdőm közel hozzám, melyből oldalnak, tetőnek való fákat és karókat hozathatnék. Kérem Nagy Jó Uramat, kegyeskedjék tisztének olyan parancsot adni, vagyis comissiót adatni arra, hogy a Nyíregyházi Erdőkből egy néhány szekér fát hozathassak, amit Nagyságodnak alaposan megszolgálok. Méltóságos Uramat ezúton is instálom. Feles jobbágyaim vannak Méltóságód helyeiben, úgy mint Bereg-Szászban, Váriban, Tarpán, Hernádkomorón, Halmiban, Nyíregyházán és sok másfelé, mivel örömmel szolgálhatok. Maradok igaz leghívebb méltatlan alázatos szolgája.
Ibrány, die 31. máj. 1694. Ibrányi László. "

A kért segítséget Rákóczitól megkapta, elkezdhette a vár felújítását. Épített és várakozott. Várta a kedvező alkalmat, hogy újra szembefordulhasson a gyűlölt Habsburgokkal.
Thököly halálát követőn nem kellett egészen két évig várakoznia az alkalom megérkezett. II. Rákóczy Ferenc - akinek nevelőapja Thököly, a "kurucz király" volt - 1703. június 14-én néhányadmagával átlépte a lengyel-magyar határt, hogy elindítson egy sok-sok dicsőséggel és kudarccal tele, nyolc évig tartó szabadságharcot.
Majd háromszáz évvel ezelőtt nem volt kiépített hírszolgálat, mégis szinte szárnyakon érkezett a hír: Rákóczi haddal jön megszabadítani az országot a német fosztogatóktól. Ibrányi nagyon várta ezt az értesítést, de nem nagyon mozgolódhatott már csak ezért sem, mert Thököly hadaiban vezetőként szolgált, s ezért a németek folyamatosan szemmel tartották. De Tokaj közelsége is - ahol számottevő német helyőrség tartózkodott - megfontolásra késztette a kuruckodni akarót. Amikor azonban Rákóczi elérte a Tiszát, Ibrányi is szervezkedni kezdett, és a hozzá hasonló gondolkodású szabolcsi nemeseket magához hívta, s bezárkóztak az ibrányi várba. A nemesek másik része, amelyik fanyalogva beszélt Rákócziról, Várdába húzódott, s bizony eleinte ellenségesen viselkedett az érkezőkkel szemben. Parasztfelkelésnek vélték a kezdeti eseményeket, mivel Esze Tamás talpasai keltek át először a Tiszán.

Hegedus Dezső

7
Államiságunk ezer éve (millenniuma) VII.
"Két pogány közt egy hazáért... 4"

Rákóczi Magyarországra lépésének és tiszai átkelésének híre futótűzként terjedt. A szabolcsi nemesek egyik része Kisvárdába, a másik Ibrány várába zárkózott be. Ezeket - mármint az Ibrányiakat - Tokajból állandóan noszogatták, hogy ők is csatlakozzanak a magukat Várdában meghúzó nemesekhez, de Ibrányi Lászlóék mindig találtak valamilyen kifogást, amivel megmagyarázták helyben maradásukat.
A fő ellenvetés:
"..ragaszkodunk az ibrányi várhoz, nehogy holmi kóborok telepedjenek a várba...".

Esze Tamás történész így ír erről az epizódról II Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata című, 1951-ben megjelent tanulmányában, a 24. oldalon:
"...nem az egész vármegye vonta meg magát Kisvárdán a tiszai átkelés hírére. Ibrányban is volt egy nemesi sereg Ibrányi Lászlónak, Thököly egykori ezredesének vezetésével, amelyet semmi módon nem tudtak Várdába becsalogatni. Ez is nagy hangon emlegette őfelségéhez élete fogytáig, s vére kiomlásáig való hűségét... de talán azért, hogy idejében csatlakozhassék Rákóczihoz... "

A tiszai átkelést követben - július 18-án - Rákóczi Naményban csatlakozásra szólító felhívást adott ki, amelynek hatására sok nemes - közöttük Ibrányi László is elsőként - állt Rákóczi mellé. Tíz nap múlva - július 29-én - a kurucok elfoglalták Kállót, a helyőrség csatlakozott hozzájuk. S tulajdonképpen ők vetették meg a kuruc haderő későbbi tüzérségének az alapját. Ez az esemény a szabolcsi nemesség egészét Rákóczi hívévé tette. Rákóczi augusztus elején Diószegen (Bihardiószegről van szó, amelyik település ma Romániában, az érmelléken található) táborozott, s ide mentek a szabolcsi "átállók" is. A szabadságharc vezére augusztus 25-én Ibrányi Lászlót nevezte ki a szabolcsiak parancsnokának, s rábízta a Tisza mentén - Tokajtól fölfelé - kialakított védővonal parancsnokságát.
Ibrányi katonái elsősorban nemesek voltak, de akadt közöttük jócskán jobbágy is. Maga Ibrányi László írta 1704. január 10-én Ugocsa főispánjának, Ramocsaházy Györgynek: "Minden jobbágyim katonává löttenek".
Az Ibrányi alá rendelt katonák zöme nem szokta a hadi fegyelmet, csavarogtak, a parancsot nem teljesítették, a tiszteknek nem fogadtak szót, még fosztogattak is. stb. Ezért Rákóczi a fegyelem megszilárdítása céljából e seregrészhez küldte Orosz Pál ezredest, Kos Mihály hajdú- és Borbély Balázs lovasezredével együtt. Oroszék rendet teremtettek. Erről Orosz jelentést küldött Rákóczinak, aki szeptember 6-án többek között ezt válaszolta: "...reméljük a preadálástúl és egyéb rendetlenségektől is kegyelmed meg fogja tiltani és zabolázni őket".
Az erőskezűségnek az eredménye már meg is mutatkozott szeptember 2-án, amikor is elfoglalták Sárospatakot, s ostrom alá vették Tokaj várát.
A sikeres hegyaljai hadműveletek szükségtelenné tették a Tisza melletti vigyázó seregrész helybenmaradását, amelyre Ibrányi László még Diószegen kapott parancsot Rákóczitól. Ezredével előbb a felvidéki, majd a dunántúli harcokban vett részt. Ez utóbbi hadműveleteknél már az időközben Rákóczihoz pártolt Károlyi Sándor gróf volt a főparancsnok. Ibrányi László dandárja zömmel lovasokból állt, s amikor Károlyi háromszor is betört Ausztria területére, ezekben a portyázó, száguldozó, rémületkeltő harcokban ők is jeleskedtek. De helytálltak a győztes szomolányi ütközetben is 1704. május 28-án, majd ezt követően portyázásaik során "Bécs alját nyaralták". Ez volt a helyzet 1705 tavaszán is, de vissza kellett fordulniuk. Dandárját Rátki és Bezerédi egységével együtt Vas megyébe rendelték. Jánosházánál éjszakáztak, amikor Pálffy császári tábornok április 1-jén hajnalban rajtaütött az ébredező kurucokon. Túlerőben voltak, váratlanul támadtak, s az egyenlőtlen küzdelemben a császáriak levágták Ibrányi ezredének jó részét. Oly rövid ideig tartott a küzdelem, hogy sem a távolabb éjszakázó Rátki, sem Bezerédi nem tudott beavatkozni.
Ibrányi László is holtan maradt a csatamezőn. A hősi halált halt ezereskapitány négy fiúgyermeket hagyott hátra, aki közül kettő a későbbiek során a "nagyságos fejedelem" nemesi kompániájában szolgált.
Rákóczi majdnem egy év múlva kapott teljes bizonyosságú hírt Ibrányi László hősi haláláról. Ekkor küldte az alábbi levelet Ugocsa megyének:
"lllustrissimi stb. Néhai Tekintetes Nemzetes Ibrányi László Ezereskapitánynak a haza közügye folyásában ellenségünk fegyvere által vitézül elesvén magamaradott árváinak gyámoltalanságukat kegyelmes consideratioban vevén azoknak, úgy jószáguknak gondviselésére Nemzetes vitézlő Ramocsaházy György prefektus hívünket Tutorul preficiálunk, hogy nem-csak személyekre viseljen az említett árváknak gondot, hanem minden ügyes-bajos dolgukban legyen segítője és pártfogója.
Datum Agrie, die 15. Marczy 1706. Rákóczy."

A fejedelem Ibrányi László árvái mellé Ugocsa megye főnökét rendelte gyámul (tutorul), mivel azok apjuk halálakor még kiskorúak voltak.
(Megjegyzés: illustrissimi kiváló, consideratio - meggondolás, tekintetbe vétel, prefektus - megyefőnök, preficiál - rendel, előállít.)

Nemcsak gyámot rendelt Rákóczi az árvák mellé. A háború költségeihez való pénzbeli hozzájárulás alól is mentesítette őket. Az "Ibrányi örökösök" 80 jobbágytelek utáni kötelezettsége 79 vágóállat, 20 cub búza, 20 cub árpa, 40 cub zab, római forint, libra. Ugyanakkor a 8 telkes Merován Tamásnak a termények mel