Színházi előadás elhalasztva

Tisztelt jegyvásárlók! Az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrumban április 8-ra meghirdetett Boldog születésnapot, avagy hatan pizsamában c. színházi előadást a kialakult helyzetre való tekintettel elhalasztjuk. A színház menedzsmentjével folyamatos kapcsolatban állunk, jelenleg az előadás május eleji vagy június eleji pótlása van napirenden.

Védjük meg és segítsük időseinket!

Magyarország Kormányának a mai naptól hatályos 46/2020 (III. 16.) Korm.rendeletének  2. §-a arra kéri a 70. életévüket betöltött személyeket, hogy a lakóhelyüket, tartózkodási helyüket ne hagyják el – a fertőzés lehetőségének minimalizálása érdekében.

Itt megtekinthető a 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelet

A mai naptól alkalmazni kell a Kormány 46/2020. (III. 16.) Korm. rendeletét az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről.

A Dr. Béres József Egészségügyi Centrum közleménye

Az Emberi Erőforrások Minisztere a koronavírus pandémia miatt az alábbi intézkedést rendelte el a mai napon: 2020. március 16-tól tervezett egészségügyi ellátás csak akkor kerülhet elvégzésre, ha arra sürgős szükség miatt (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) kerül sor.

Közlemény országos látogatási tilalommal kapcsolatosan

A Nemzeti Népegészségügyi Központ a 13305-8/2020/EÜIG számú, 2020. március 8-án kelt határozatával a fekvőbeteg-ellátó egészségügyi szolgáltatók, a szociális intézmények, valamint a fogyatékossággal élőket ellátó intézmények vonatkozásában látogatási tilalom elrendeléséről döntött.

Minden labdarúgó bajnoki küzdelem leáll

Tisztelt Ibrány SE játékosok, tisztelt szurkolóink! Az MLSZ elnöksége – a hatóságok döntésével összhangban – azonnali hatállyal felfüggesztette a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képzési eseményét átmeneti időre, újabb döntéséig. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy határozatlan időre szünetel minden hazai labdarúgó bajnoki küzdelem - így a Tiszántúli Takarék megyei I. osztály is.

Rendkívüli közlemény!

Tisztelt ibrányi lakosok! A mai napon Trencsényi Imre polgármester összehívta a képviselő-testület tagjait, hogy a kialakult járványveszélyre tekintettel egyeztessenek az ezzel kapcsolatos feladatokról. A megbeszélés során az alábbi döntések születtek.

Gyermekorvosi rendelők helyi eljárásrendje koronavírus járvány idején

Tisztelt betegek, hozzátartozók! Járványveszély miatt az alábbi intézkedések azonnali bevezetése vált szükségessé városunk gyermekorvosi ellátásában. Kérjük vegyék komolyan, vigyázzunk egymásra.

Az Ibrány Városi Óvoda közleménye

Tisztelt lakosság! Az alábbiakban olvashatják az Ibrány Városi Óvoda közleményét a kialakult járványveszéllyel kapcsolatban.

Utánpótlás bajnokságok - felfüggesztve!

Magyarország Kormány péntek esti iskolásokra vonatkozó döntését követően az MLSZ úgy döntött, hogy 2020. március 16-tól kezdődően határozatlan időre felfüggeszti az MLSZ, illetve a Megyei Igazgatóságok által szervezett összes utánpótlás-korosztályú bajnokságát.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 

Hírlevél feliratkozás

Elsőként kaphatja meg az új híreket, frissítéseket.
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.