Rendeletek véleményezése

 

Ibrány Város Önkormányzata 14/2011 (VII 08) önkormányzati rendelete alapján az önkormányzati rendelet-tervezetet társadalmi egyeztetésre kell bocsátani, melynek keretében az állampolgárok, a nem állami és nem önkormányzati szervek, szervezetek a rendelet-tervezettel kapcsolatosan az önkormányzat honlapján véleményt nyilváníthatnak.

A vélemény-nyilvánítási eljárás során az a vélemény, amelyik sérti a közerkölcsöt, nem illeszkedik a rendelet-tervezet tárgyához, név nélkül érkezett, nem vehető figyelembe!

A tervezet céljához és hatálybalépéséhez igazodóan a véleményezésre jogosultaknak legalább 3 nap áll rendelkezésre a tervezet érdemi megítéléséhez.

Nem kell társadalmi egyeztetésre bocsátani az önkormányzati támogatásokról, a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetet, a Képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályait meghatározó, valamint a köztisztviselői jogviszonyban állók munkavégzésével és juttatásaival kapcsolatos önkormányzati rendelet-tervezetet, valamint azt a rendelet-tervezetet, aminek a sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik.

A véleményét a Kapcsolat menüpontra (fenti menüsor) kattintva, a megfelelő kategóriát kiválasztva, névvel és e-mail címmel ellátva küldheti be. A beküldött vélemények moderáláson mennek keresztül.

A vélemény-nyilvánítási eljárásra bocsátott rendelet-tervezetet a lap alján, a Csatolmányok között találja.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.