Szent István-napi rendezvénykrónika 2024

Az előző évek hagyományainak megfelelően színvonalas, jól szervezett, több napon keresztül tartó programsorozattal emlékeztünk államalapító királyunkra, Szent Istvánra hazánk születésnapján.

Nations’ Cup Hungary ifjúsági világkupa Ibrányi szakasz

Egy mindössze 86,3 kilométeres félszakasszal zajlott városunk körül a Nations’ Cup Hungary ifjúsági világkupa augusztus 15-én délelőtt. Az etap során a kerekesek két nagyobb kört tettek meg Nagyhalász, Kótaj, Buj és Paszab érintésével, majd két kisebbet Ibrány területén.

Hulladékszállítás az ünnep alatt

Az ÉAK Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2024. augusztus 19-én és 20-án a hulladékszállítás Ibrányban a megszokott járatrend szerint történik.

Támogatás kiosztás

Tisztelt lakosság! A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI TÁMOGATÁS kiosztása 2024. augusztus 21-én (szerda) 13 órától – 15 óráig történik a Polgármesteri Hivatal hátsó bejáratánál. A támogatás csak személyesen vehető át, meghatalmazással történő átvételre NINCS lehetőség!

Ismét nemzetközi kerékpárverseny városunkban!

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy 2024. augusztus 15-én, csütörtökön ismét Ibrányban zajlik az OBOR Nation's Cup Hungary Nemzetközi Kerékpárverseny. Az előző évek versenyei során már megszokott útvonalon 9:30 és 12:00 között útlezárások várhatóak, valamint korlátozva lesznek a parkolási lehetőségek a verseny biztonságos lebonyolítása érdekében.

Rendkívüli munkarend a polgármesteri hivatalban

Tisztelt Lakosság! A várható hőség miatt az Ibrányi Polgármesteri Hivatal munkarendje augusztus 5. és 9. között a következőképp alakul. Hétfő-csütörtök: 6:00-14:00, péntek: 7:30-13:00. A hivatal pénztára csütörtökön 8:00 és 12:00 között érhető el. Megértésüket köszönjük!

Hétvégi munkarend a polgármesteri hivatalban

Tisztelt Lakosság! Az Ibrányi Polgármesteri Hivatal hétvégi munkarendje a következőképp alakul: péntek 7:30 - 14:00, szombat 7:30 - 13:00.

Töltsük meg a rászoruló gyermekek iskolatáskáját!

Csatlakozz az összefogáshoz! Az Ibrányi Integrált Szociális Szolgáltató Központ tanévkezdési adománygyűjtést szervez a rászoruló családok gyermekei számára. Célunk, hogy megkönnyítsük számukra az iskolakezdést.

Óvodavezetői pályázat

Ibrány Város Képviselő-testülete pályázatot hirdet óvodavezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozott idejű közalkalmazotti jogviszony.

Iskolakezdési támogatás 2024-ben is!

Tisztelt Ibrányi Lakosok! Örömmel értesítjük a város lakosságát, hogy Ibrány Város Képviselő-testülete az előző évekhez hasonlóan 2024-ben is támogatja a helyi óvodások, általános iskolások, középiskolások és felsőfokú tanulmányokat folytató diákok tanévkezdését.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.