Tájékoztató

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozónak a 2021. évben bevallott és bevallandó adóelőleg csökkentés lehetőségéről megjelent a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet.

 

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes - 1990. évi C. törvény  a helyi adókról (továbbiakban:  Htv.) szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó - adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni, ha erre vonatkozóan nyilatkozatot tesznek.

A vállalkozóknak (a 2021. március 15-i előlegfizetés miatt) nyilatkozatot kell tenniük legkésőbb 2021. február 25-ig a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára, ha élni kívánnak az adó felezés lehetőségével.

Az említett nyilatkozat 2021. januárjától kizárólag az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be.

A nyilatkozat alapján a meg nem fizetendő előleg-részlet összegével Ibrány Város önkormányzati adóhatóság a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

A 2021. évben végződő adóévben azon, a Htv. szerinti vállalkozó esetén, amely azzal felel meg a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozássá minősítés feltételeinek, hogy esetében a KKV törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg értékhatár legfeljebb 4 milliárd forint, a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék, mivel Ibrányban a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték egyébként több mint 1 %  ( 1,7 %).

A beszámoló-készítésre kötelezett vállalkozó a 2021. évben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint készített és elfogadott beszámoló, elfogadott beszámoló hiányában, a becsült mérlegfőösszeg, árbevétel- és létszámadatok, a beszámoló-készítésre nem kötelezett vállalkozó a 2020. évben végződő adóév árbevétel- és létszámadatai, a 2021. évben tevékenységét kezdő vállalkozó esetén a becsült árbevétel- és létszámadatok alapján állapítja meg a mikro-, kis- és középvállalkozás minőségnek való megfelelést.

A Nyilatkozat tartalmazza, hogy mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, az 1. § szerinti intézkedés külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként, és 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 6. § (4a)-(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak, továbbá - ha azt az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 1. melléklet 29. pont 1. alpontja szerint nem tette meg - bejelenti a telephelyének címét.
 
Ha a vállalkozó 2019. december 31-én nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült, akkor a (4) bekezdés szerinti nyilatkozatban arról nyilatkozik, hogy olyan mikro- vagy kisvállalkozásnak minősül, amely nem áll az Atr. 6. § (4a) bekezdés c) pontja szerinti eljárás hatálya alatt, továbbá esetében az Atr. 6. § (4a) bekezdés d) pontja szerinti körülmény sem áll fenn.

További részletekről majd a NAV honlapján https://www.nav.gov.hu/  tájékozódhatnak a vállalkozók.

Bakosiné Márton Mária
jegyző

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.