Micsoda meccs, micsoda győzelem!

Izgalmakkal teli, fordulatos mérkőzésen, egy nagyon jó mándoki csapat ellen sikerült kiharcolni a győzelmet, ahol a menyből a pokolba, majd újra a mennybe kerültünk.
 
 
 
 
Ibrány SE – Mándok VSE 4–3 (3–1) Ibrány, 269 néző, v.: Takács A.
 
Az év meccse - röviden így is összefoglalhatjuk a látottakat.
 
Mándok kezdte élénkebben a mérkőzést, majd jöttek az ibrányi percek. A megszerzett vezetést hamar egalizálták a vendégek, de a szünetre - többek közt Kállai Gabi bombagóljával - két gólos volt a hazai előny.
 
Ha nem változik, így marad - tartja a pályaszéli mondás, de erre alaposan rácáfoltak a mándokiak. Rengeteg helyzetet dolgoztak ki és Tóth Norbi bravúrjai tartották a lelket a szétzilált hazai védelemben. Az előny viszont lassan elolvadt és az utolsó 5 percre döntetlennel fordultak a csapatok.
 
A lélektani előnyt azonban nem találta a vendéggárda, sőt, minden erejét összeszedve a hazai csapat megindította az utolsó rohamokat, amelyek eredményesnek bizonyultak és Nagy Dávid is prezentálhatta, miért áll a gólvadász lista élén.
 
Szép volt srácok, hajrá Ibrány - mindörökké! Olyan jó ránézni a tabellára! További sikereket Mándoknak!
 
A mérkőzés jegyzőkönyve:
 
Ibrány SE: Tóth N. – Lakatos B., Buka B., Zubora T. (Szőlősi P.), Gergely B., Pápa Sz., Kállai G., Molnár Z. (Mészáros M.), Somogyi T., Nagy D., Makai I. (Kiss P.).
 
Edző: Kiss Tamás.
 
Mándok VSE: Lőrincz Zs. – Nardai N., Molnár Zs., Törtei T. (Gyüre K.), Ari A., Lusánszki L., Bugyi B. (Haller R.), Nagy L. (Illés A.), Maroda N., Krajnyák Zs., Gyüre T.
 
Technikai vezető: Dancs Attila.
 
Gól: Kállai G. 2, Nagy D. 2, illetve Krajnyák Zs., Gyüre T., Lusánszki L.
 
Ifi: 0-2
 
Kiss Tamás: – Nagyon nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, amelyen egy igazi hullámvasútra ültünk fel, mert a meccs több periódusában fent, majd lent voltunk. Ami viszont a legfontosabb, hogy a végjátékban ismét helyén volt a srácok szíve, mindent megtettek annak érdekében, hogy begyűjtsük a három pontot. Hozzáteszem, egy nagyon jó Mándokot sikerült ma legyűrnünk, természetesen további sok sikert kívánok neki, a fiúknak pedig gratulálok! 
 
Dancs Attila: – Nagyon jó színvonalú mérkőzés volt, mindkét csapat felvállalta az őszinte futballt. Az összképet tekintve a döntetlent megérdemeltük volna. Így ki lehet kapni, gratulálok az Ibránynak.
 
Minden fontosabb statisztika:

https://adatbank.mlsz.hu/league/56/16/23772/28.html

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.