VP6-19.2.1.-56-3-17 Térségi értékek fesztiválja Ibrányban

Pályázati értesítő

Ibrány Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be a VP6-19.2.1.-56-3-17 kódszámú Közép-Szabolcsi Leader Egyesület – Közösségépítő és hagyományőrzésre épülő rendezvények támogatású felhívású pályázatra, melyet az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap, valamint Magyarország Kormánya társfinanszírozásban biztosít.

Projekt neve: Térségi értékek fesztiválja Ibrányban
Projektazonosító: 3048395819
Támogatás összege: 2.999.979 Ft.
Támogatás intenzitása: 95%

Ibrány Város Önkormányzata a projekt megvalósítása során háromnapos programsorozatra hívja meg minden érdeklődőt 2021. augusztus 19. – 21- között.

A rendezvény első napján az Ibrányi Városligetben fellép a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület, valamint Varga Miklós, Nagy Szilárd és Ragány Misa főszereplésével porondra kerül az ismert és közkedvelt István a király rockopera.

A második nap az Ibrányi László Művelődési Központ Könyvtár és Sportcentrum színháztermében veszi kezdetét, ahol a helyi általános iskolás és gimnazista tanulók tartanak műsort a Szent István napi hagyományokról. Ezt követően az intézmény falain belül maradva a „Helyi értékek kiállítása” kerül sorra Zsadány Zsolt művész tusrajz kiállításával.

Délután visszaköltözik a program az Ibrányi Városligetbe, hiszen élőzenés műsorok közben tekinthetőek meg az állandó sátrak.

•    Térségi értékek sátor
•    Helyi termékek sátor
•    Nagyik sátor
•    Környezetvédelmi és természetvédelmi sátor
•    Ibrányi László Művelődési Központ és Könyvtár sátor

A rendezvény harmadik napján a Térségi értékek kerékpártúrán vehetnek részt a kitartó érdeklődők, mely a Tisza töltésen át, a tiszaberceli gátőrházon keresztül, a paszabi szőttes megismerését követően vezet vissza Ibrány városába.

Minden kedves lakost szeretettel várunk a rendezvénysorozaton.

2021.01.10.


 


Térségi értékek fesztiválja

Sikeresen lezárult a VP66-19.2.1.-56-3-17 kódszámú felhívásra támogatást nyert „Térségi értékek fesztiválja Ibrányban” elnevezésű rendezvénysorozat. Az érdeklődő közönséget igazán nyárias időjárás fogadta az Ibrányi Városligetben, valamint az Ibrányi László Művelődési Központ Könyvtár és Sportcentrum.

A programsorozat augusztus 19-én kezdődött, amikor is a Rétközi Kulturális és Ifjúsági Egyesület élőzenés műsorával, majd Trencsényi Imre Ibrány Város Önkormányzata polgármesterének köszöntő szavait követően lépett színpadra Varga Miklós, Nagy Szilárd és Ragány Misa főszereplésével az István a király rockopera, melyet a közönség nagy figyelemmel tekintett meg.

A rendezvénysorozat második napja az Ibrányi László Művelődési Központ Könyvtár és Sportcentrumában vette kezdetét, ahol a helyi általános iskolás, valamint gimnazista tanulói tartottak Szent István napi ünnepséget. Ezt követően Zsadányi Zsolt művész tusrajz kiállítását tekinthették meg a kilátogatók.

Délután minden tekintet az Ibrányi Városligetre irányult, ahol a folyamatos élőzenés fellépők mellett az állandó sátrakat is szép számmal látogatta a közönség. A térségi értékek sátorban kézműves ékszereket, hímzett terítőket, varrott designbabákat, a helyi termékek sátorban Ibrány település kiadványait, mezőgazdasági konzerv és savanyúság kéztermékeit, valamint egyedi kézműves tésztát vásárolhattak az emberek. A nagyik sátorban a jó hangulat és a generációk találkozása mellett ízletes hájastészta alapú süteményeket is kóstolhattak a rendezvényre látogatók. Az Ibrányi László Művelődési Központ Könyvtár és Sportcentrum a gyermekek számára biztosított programot, hogy népszerűsítse a szabadidő elektronika nélküli hasznos időtöltését a társas és fajátékok segítségével. A természeti értékek megőrzése és védelme érdekében, Ibrány Város Önkormányzata természetvédelmi tematikájú sátrat is felállított, ahol a védett állatok és növények, a szelektív hulladékgyűjtés, valamint a víz fontosságára hívta fel a figyelmet.

A Térségi értékek fesztiválja programsorozat augusztus 21-i zárónapján kerékpártúra várta a kitartó érdeklődőket, mely a Tisza töltésen keresztül a tiszaberceli gátőrházon át a paszabi szőttés megismerését követően vezetett vissza Ibrány városába.

2021.08.25.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.