Meghívó

Ibrány Város Polgármestere Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 45. §-ában biztosított jogkörében eljárva a helyi önkormányzati képviselő-testület rendkívüli nyílt ülését 2019. április 10. (szerda) 14 órára összehívja. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal – tárgyaló terem.

Eb oltás

Értesítem a lakosságot, hogy az ebek veszettség elleni kötelező szervezett védőoltására az alábbi időpontokban és helyszíneken kerül sor Ibrány közigazgatási területén.

In memoriam Nagy Károly (1931-2019)

Március 27-én elhunyt Nagy Károly főiskolai docens, megyei vezető szakfelügyelő, az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium alapító pedagógusa, későbbi óraadója, aki rengeteg szállal kötődött településünkhöz.

Megállíthatatlan Cápák!

Újfehértón folytatták szereplésüket városunk úszói, az Ibrányi Cápák. A megyei csapatok által életre hívott Utánpótlás Úszó körverseny 4. állomásának március 30-án az újfehértói H2O Bár és Szabadidőközpont adott otthont, ahol ismét bizonyították az ibrányi ifjak, hogy a helyi Tanuszodába nem csak lubickolni járnak!

Óvodai beiratkozások

Tisztelt szülők! Az alábbiakban összegyűjtöttük városunk mindhárom óvodájának beiratkozási dátumait, feltételeit, hogy ön könnyebben eligazodjon! A gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a 3. életévét betölti a nevelési év kezdő napjától legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie.

Trencsényi Imre Ibrány új polgármestere

Ibrány Város Helyi Választási Bizottsága Ibrány településen a 2019. március 31. napjára kitűzött időközi polgármester választás eredményét az alábbiak szerint állapítja meg: az időközi polgármester választás eredményes volt, a megválasztott polgármester Trencsényi Imre független jelölt.

Helló megye I! Újra itt vagyunk!

Egy nagyon kemény és harcos ellenfelet sikerült legyőznünk a Tiszántúli Takarék megyei első osztályú bajnokság huszonegyedik fordulójában. Ilyen játékkal és hozzáállással nagyon komoly célokat lehet véghezvinni!

Időközi polgármester választáson megjelentek száma

A mai napon az önkormányzat hivatalos honlapján (www.ibrany.hu) folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot és az érdeklődőket a választáson megjelenők számáról (7:00, 9:00, 11:00, 13:00, 15:00, 17:00 és 18:30 órakor), valamint  a Helyi Választási Bizottság eredményt megállapító döntéséről.

Tájékoztató a vasárnapi időközi polgármester választásról

Tisztelt Választópolgárok! Köztudott, hogy városunkban március 31-én, vasárnap időközi polgármester választásra kerül sor. A választás 06.00 órakor kezdődik, s a szavazókörök 19.00 órakor zárnak. Kérem, hogy éljenek demokratikus jogukkal és menjenek el szavazni!

Mindent köszönünk Mester!

A ma esti tréning előtt hivatalosan bejelentették: Madalina György távozott Ibrányból, a megyei első osztályú futballcsapatot Kiss Tamás játékos-edző irányítja a folytatásban.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.