Kijárási korlátozások

A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendelte el. A rendelet 2020. március 28. szombattól 2020. április 11. szombatig hatályos. Kérjük figyelmesen olvassák el!

Intézményi gyermekétkeztetés biztosítása

Tájékoztatom a gyermeket nevelő családokat, hogy önkormányzatunk, a jelenlegi helyzetben is folyamatosan biztosítja az intézményi gyermekétkeztetést, ugyanolyan feltételekkel, mint a veszélyhelyzet előtti időszakban. Ennek megfelelően, aki eddig ingyenes étkezésre volt jogosult, - és a feltételek továbbra is fennállnak, - azok részére továbbra is ingyenesen biztosítjuk az étkezést.

Védőmaszk gyártás

Tisztelt Ibrányi Lakosok! Ahogyan arról korábban már tájékoztattam önöket, a járvány megfékezésében szerepet játszó védőmaszkok gyártása településünkön is elkezdődött. Ezen a héten, elsősorban az intézményeken kívüli kereskedelmi egységek dolgozóit láttuk el az említett védelmi eszközzel. A jövő hét folyamán minden ibrányi családnak szeretnénk eljuttatni háztartásonként egy-egy darab védőmaszkot, mely házi készítésű, kifőzhető textíliából készült, így mosható, vasalható, többször használható.

Segítség a gyermekfelügyeletben

Tisztelt Ibrányiak! A legfrissebb miniszterelnöki és operatív törzsi tájékoztatás előrevetít olyan intézkedéseket is, melyek akár ibrányi családokat is érinthetnek. Emiatt kérem azoknak a családoknak a jelentkezését (a 06 30 257 3897 telefonszámon, illetve az ovodaibrany@gmail.com e-mail címen), amelyekben a szülők esetleg hosszabb időre berendelhetővé válhatnak (rendvédelmi dolgozók, egészségügyi dolgozók, szociális ágazati dolgozók, stb.), és a gyermekeik felügyeletét nehezen tudják, vagy nem tudják megoldani.

Munkalehetőség Tiszalökön!

Tisztelt érdeklődők! A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben felügyelői végzettséget és biztos állást szerezhet! Alapbér 306.000 Ft-tól 357.000 Ft-ig.

Újabb változások a kiskórházban!

A Dr. Béres József Egészségügyi Centrumban (4484 Ibrány, Nagyhalászi u. 1.)  a koronavírus pandémia miatt kialakult helyzet következtében 2020. március 24-től a járóbeteg szakellátás rendelési időiben ismételten változás történt. A változásokról folyamatosan tájékozódhat az intézmény honlapján: http://ibranyhalaszjarobeteg.hu/. Kérjük kedves betegeink szíves megértését!

MEDI-AMB Nonprofit Közhasznú Kft
vezetősége

Adóügyintézési változások!

Tisztelt lakosság! 2020. március 23-tól kezdődően adóügyekben csak elektronikus vagy telefonon történő ügyintézésre van kizárólag lehetőség. Kérjük, hogy lehetőség szerint mindenki az e-önkormányzat portálon intézze ügyeit.

Polgármesteri tájékoztató

Tisztelt Ibrányiak! Tájékoztatom önöket, hogy a koronavírus terjedésével kapcsolatosan hivatalosan tájékoztatást nem adhatok ki, kizárólag az Operatív Törzs teheti ezt meg. Hivatalosan az tekinthető fertőzött betegnek, akinek a két egymást követő mintavétel eredménye pozitív lett.

Tájékoztatás otthonában való járványügyi megfigyelésről

1. Maradjon otthonában! Az otthon történő elkülönítés ajánlott időtartama jelenleg 14 nap. Ez idő alatt csak akkor hagyja el otthonát, ha esetleg egészségügyi ellátásra van szüksége.

Az Ibrányi Járási Hivatal közleménye

Tisztelt lakosság! Az alábbiakban tájékoztatjuk önöket az Ibrányi Járási Hivatalban a koronavírus-járvány megelőzése érdekében tett intézkedésekről. Kizárólag időpontfoglalással történik az ügyintézés a Kormányablakokban -  az elkészült okmányokat postán kézbesítjük.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.