Hulladékszállítás - javított naptárak

Tisztelt lakosság! Köztudott, hogy az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2021-től új menetrend szerint szállítja el a kommunális hulladékot településünkről. Azonban a korábban letölthető naptárakból kimaradt városunk több utcája, egy utca pedig két körzetben is szerepelt. A szolgáltatóval történő egyeztetést követően megtekinthető a javított naptár.

BUÉK 2021!

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ezúton is minden ibrányinak szerte a nagyvilágban sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván!

Tájékoztató

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozónak a 2021. évben bevallott és bevallandó adóelőleg csökkentés lehetőségéről megjelent a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet.

Változik a kommunális hulladékszállítás!

A kommunális hulladékszállítást végző közszolgáltató, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft elkészítette a 2021. évi kommunális hulladék szállítási naptárat. 2021 évben változnak a szemétszállítási időpontok, mivel az eddigi 2 nap helyett városunkban heti 4 napon kerül a hulladék elszállításra.

Adóváltozások

Tisztelt Lakosság! Tájékoztatom Önöket, hogy az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020.évi CXVIII. törvény 101. §-a alapján 2021. január 1-jétől az Állami Adóhatóság (NAV) veszi át a gépjárműadóval kapcsolatos feladatokat az önkormányzati adóhatóságtól.

Kormányzati Ügyfélvonal - 1818

Tisztelt Ügyfelek! A pandémiás időszakban különös fontossággal bír az, hogy az ügyfelek használják az elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat. Ennek elősegítése érdekében, 2021. január 1-től a Kormányzati Ügyfélvonal (1818) segíti az elektronikus ügyintézési portál használatát.

Ösztöndíj

A Magyar Államkincstár Magyarország kevésbé fejlett régióinak településein élők számára vissza nem térítendő támogatást nyújt ösztöndíj formájában. Az ösztöndíj célja a  kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása, a nők foglalkoztatásának elősegítése.

Áldott, békés karácsonyt!

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete áldott, békés karácsonyt kíván minden ibrányinak, szerte a világban! Fogadják szeretettel Trencsényi Imre polgármester úr ünnepi köszöntőjét valamint Kulcsár Sándor és Puskás Gyula közös szerzeményét!

Újabb nyertes pályázat!

Örömmel tájékoztatom Ibrány város lakosságát, hogy önkormányzatunk sikeresen szerepelt a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázatán. A projekt keretében a közeljövőben a városi óvoda épületének és eszközeinek korszerűsítése valósulhat meg 30 millió Ft támogatással. Köszönjük Magyarország Kormánya és Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő úr segítségét!

Trencsényi Imre
polgármester

Ünnepi nyitvatartás a kiskórházban

Tájékoztatjuk Ibrány város lakosságát, hogy a Dr. Béres József Egészségügyi Centrumban a járóbeteg szakellátás 2020. december 24. és 2021. január 3. között, míg a labor 2020. december 23. és 2021. január 3. között szünetel. Az első munkanap: 2021. január 4.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.