Kis egyesület, nagy eredmények!

Az Eissmann Nyíregyházi Városi Uszodában rendezték meg a IV. Szabolcs Kupa nemzetközi "A" kategóriás úszóversenyt, ahol az ibrányi Magnetic Úszósport Egyesület versenyzői az erős mezőnyben 8 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmet hozhattak haza!

Karácsonyi csomagosztás

Tisztelt Ibrányi Szépkorúak! November 16-án megkezdtük a helyi művelődési központ munkatársainak közreműködésével Önkormányzatunk ajándékának, a minden 65 éves és azt betöltött városlakónak szánt karácsonyi csomagok kézbesítését.

Turisztikai rendezvény városunkban

A SZSZBMFÜ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. szervezésében valósult meg november 13-án az Ibrányi László Művelődési Központ és Könyvtárban, A Rétköz turisztikai kínálatának integrált fejlesztése címet viselő szakmai-turisztikai rendezvény.

Támogatás kiosztás

Tisztelt lakosság! A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI TÁMOGATÁS kiosztása 2023. november 22-én (szerda) 13 órától – 15 óráig történik a Polgármesteri Hivatal hátsó bejáratánál. A támogatás csak személyesen vehető át, meghatalmazással történő átvételre NINCS lehetőség!

Adománygyűjtési felhívás!

Ismét közeledik a karácsony ünnepe, melyre a legtöbb ember lélekben is készülődni kezd. Sajnos az ünnep fényét a mindennapi problémák kicsit halványabbá teszik, mely akaratlanul is befészkeli magát az emberek gondolataiba. Viszontagságokkal terhelt időket élünk, aggodalmakkal töltik el gondolatainkat az országokban zajló háborúk, gazdasági válságok, az ezekből eredő megélhetési nehézségek, nélkülözések.

Étkezési térítési díj megfizetése immár átutalással is!

Felhívjuk a figyelmét, hogy az étkezési térítési díj megfizetése lehetséges immár átutalással is. Kérjük, hogy a 0630/ 662-6912-es telefonszámon jelezzék, akik átutalással szeretnék rendezni a fizetendő összeget, hogy már így állítsák ki a számlát. Fizetéskor a számla sorszámára kell hivatkozni és a GAMESZ 11744003-15404424 bankszámlaszámára kell befizetni az összeget.

Mennyi? 30! Boldog születésnapot Ibrány város!

Méltó módon, ünnepélyes keretek között ért véget a 2023-as esztendőt végigkísérő rendezvénysorozat, amelyekkel a városi cím adományozásának 30. évfordulója előtt tisztelgett településünk.

Tisztelgés 1956 hősei előtt

Nagy Imre egykori mártír miniszterelnökünk mellszobránál tisztelegtünk a 67 évvel ezelőtti 1956-os Forradalom és Szabadságharc hősei előtt, ahol Dr. Vinnai Győző, térségünk egyéni országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet.

Figyelem!

Tisztelt lakosság! 2023. október 19. és 2023. november 10. között, reggel 8:00 órától délután 15:00 óráig Ibrány város ivóvíz hálózatának mosatását végzik ütemterv szerint. A munkálatok ideje alatt időszakos ivóvízhiányra, nyomáscsökkenésre és vízzavarosodásra lehet számolni, ami az egészségre ártalmatlan. Megértésüket köszönjük!

Tanévkezdési támogatás kiosztás

Tájékoztatjuk a tanévkezdési támogatási kérelmet szeptemberben benyújtott és pozitívan elbírált kérelmezőket, hogy a támogatás kiosztására 2023. október 19-én, csütörtökön kerül sor 13 órától 16 óráig a Polgármesteri Hivatal pénztárában.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.