Hoztuk a kötelezőt...

Újabb, de ezúttal fogcsikorgatós győzelmet aratott Ibrány labdarúgócsapata a középmezőnyhöz tartozó Kállósemjén ellen.

Madalina György az év edzője

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága kedden tartotta hagyományos díjátadó ünnepségét, amelyen a 2017-es év legjobbjainak járó elismeréseket adták át és ahol Madalina György átvehette a Legjobb felnőtt edző díjat!

Kutyaoltás

Értesítem a lakosságot, hogy az ebek veszettség elleni kötelező szervezett védőoltására az alábbi időpontokban és helyszíneken kerül sor Ibrány közigazgatási területén.

Városi Nőnap

A hagyományokhoz híven ebben az évben is köszöntötte a városvezetés az ibrányi nőket az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum színháztermében március 9-én, pénteken.

Egy tucat híján két tucat

Magabiztos győzelemmel indította a szezont a megye II. Pannónia Zrt.csoportjában Ibrány labdarúgócsapata. A megye III-as csapat is sikerrel vette a szomszédvári rangadót.

2018-as általános iskolai beiratkozás

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal tájékoztatja az érintett szülőket, hogy a 2018-19-es tanévre az általános iskolai beiratkozásokra 2018. április 12-én (csütörtök) 8:00 - 18:00 és 2017. április 13-án (péntek) 8:00 - 17:00 között kerül sor.

Figyelem!

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Dr. Béres József Egészségügyi Centrum 2018. március 10-én a központi orvosi ügyelet kivételével ZÁRVA TART! Gyógyszertári ügyelet: Halász Gyógyszertár (Nagyhalász, Arany J. u. 35.)

Éljenek a nők!

Tisztelt lányok, asszonyok, anyák és nagymamák! Köszöntjük önöket azon nap alkalmából, amikor a férfiak csak annyit akarnak üzenni önöknek, hogy köszönjük! Isten éltesse önöket!

Elmarad a megye II. és a megye III. tavaszi nyitófordulója

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság Versenybizottsága a mai napon döntött – a kedvezőtlen időjárásra tekintettel - hogy a megyei másodosztály felnőtt és U19-es bajnokság mindhárom csoportjában és a megyei harmadosztályú felnőtt bajnokság mind a négy csoportjában a március 3-4-re kiírt 16. bajnoki fordulót egyöntetűen elhalasztja.

Városi Bál

Ibrány várossá válásának 25. évfordulója tiszteletére Városi Bált rendeztek az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum II. emeleti rendezvénytermében.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 

Hírlevél feliratkozás

Elsőként kaphatja meg az új híreket, frissítéseket.
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.