Előfizetői akció

Az Ibrányi Hírlap ismét előfizetői akciót indít. Aki egy összegbe előfizet a hírlap 2017-es évfolyamára, annak az újságot a megjelenés napján (Ibrányban) házhoz szállítjuk. Érdeklődni a városi könyvtárban lehet.

Puskás Gyula
felelős szerkesztő

Városi Karácsonyi Forgatag

Idén is megrendezte Ibrány Város Önkormányzata a Városi Karácsonyi Forgatagot, A rendezvény helyszíne ezúttal a város főtere volt, ahol zenés-táncos produkciókkal tarkított jótékonysági kirakodóvásár és karácsonyi hangulat várta az érdeklődőket.

Kertvárosi Karácsony

Karácsonyi könnyűzenei műsorral hangolódtak az érdeklődők a Kertvárosi Kézműves Házban, ahol idén is megrendezték a Kertvárosi Karácsony elnevezésű rendezvényt.

Kézműves foglalkozás

Karácsonyi kézműves foglalkozást szervezett a helyi művelődési központban a Marica Portékái. A kreatívkodás során fa karácsonyfadíszeket alkothattak a gyerekek decupage technikával.

Meghívó

Ibrány Város polgármestere a 2011. évi CLXXXIX. Törvény 45. §-ában biztosított jogkörében eljárva a helyi önkormányzati képviselő-testület ülését 2016. december 22.(csütörtök) 8:00 órára összehívja. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tárgyaló terem.

Adventi hangverseny

Adventi hangversenyre várt minden érdeklődőt az ibrányi refotmátus egyházközség december 10-én délután.

Ismételt siker Gyulaháza ellen

Játékvezetői műhiba miatt újrajátszott mérkőzésen ismét magabiztos siker született. Remélhetőleg már csak tavasszal kell bajnoki mérkőzésen pályára lépnie Ibrány csapatának.

Közlemény

Értesítjük az érdeklődőket, hogy az Ibrány 0273 hrsz alatti ingatlanon tervezett kacsanevelő telep hirdetmény melléklete a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán megtekinthető.

Gyulaháza ellen, ismét!

Tisztelt szurkolók! Értesítjük önöket, hogy az MLSZ bírói műhiba miatt törölte a Gyulaháza elleni mérkőzés eredményét és kötelezte a csapatokat az újrajátszásra. Az újra kiirt időpont 2016. december 11. vasárnap 13 óra! Helyszín a nyíregyházi városi stadion műfűves pályája.

Tüdőszűrés

Értesítjük a lakosságot, hogy a Megyei Szűrőállomás szervezésében Ibrányban 2017. január 4. és 12. között (munkanapokon) 8:00 - 12:00 óra közötti időszakban a művelődési központ udvarán  (szűrőbuszban) mellkas röntgen tüdőszűrő vizsgálatra kerül sor.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.