Visegrád 4 Special Series Országúti Kerékpárverseny

Július 22-én, vasárnap tizennyolc csapat mintegy 110 versenyzője állt rajthoz a Debrecen és Ibrány közötti 157,6 kilométeres távon világranglista pontokért küzdve, melyek fontos szerepet játszanak a szeptember végi világbajnokságra történő kvalifikációban.

 

A profi futam célba érkezése előtt egy amatőr versenynek is szemtanúi lehettek a rendezvényre kilátogatók, amely során 12 kört tettek meg a vállalkozó szelleműek városunkban.

Pontban 13 óra 40 perckor 17 csapat közel száz kerekese vágott neki a távnak, a mezőnyben egy igencsak nagynevű versenyzővel, a korábban Párizs-Roubaix-t és Flandriai Körversenyt is nyerő olasz Andrea Tafival, aki a Zengő KSE színeiben indult a versenyen. Debrecenből a Nagyerdei Stadion elől indult a mezőny és érkezett meg 17 óra előtt Ibrányba, ahol még négy kört tettek meg a városban.

Az éles rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások, ám igazából nem nagyon akart senkit sem elengedni a mezőny, az első óra 49,5 kilométer/órás átlaga önmagáért beszélt. Az osztrák My Bike-Stevens csapata szinte minden akcióban benne volt, Kusztor Péter is több alkalommal indított. A verseny sztárvendége, az 52 éves Andrea Tafi is kísérletezett, de neki sem sikerült elszakadnia, egy darabig azonban azért kivette a részét a mezőny mozgatásából.

Mintegy kilencven kilométer megtételét követően egy tizenhét fős sor tudott ellépni, szűk egy perces előnyre szert téve, majd tízen mentek innen tovább. Ibrányhoz közeledve rohamtempóban kezdett csökkenni az előny, ekkor úgy tűnt, hogy mezőnyhajrával zárul a verseny. Sajnos, néhány kisebb bukás is nehezítette a kerekesek dolgát, a legrosszabbul a norvég Björnar Overland (Kőbánya Cycling Team) járt, ő a mentőautóban zárta a versenyt.

Eközben városunkban befutott az amatőr verseny mezőnye és a verseny okozta izgalmakat a népszerű humorista Badár Sándor igyekezett oldani egy rekeszizmokat alaposan megdolgoztató stand up fellépéssel, majd ismét minden szem a főútra tapadt, hiszen érkezett a profi mezőny.

Ibrányba beérve a szökevények előnye meglepő módon ismételten növekedni kezdett, ám ezzel együtt az összhang is megbomlott az élen. Három kerekes tudott ellépni Kusztor Péter (My Bike-Stevens), Marko Danilovic (Szerbia) és Karel Tyrpekl (Pardus Tufo-Prostejov). Az utolsó kör kezdetén már biztossá vált, hogy őket ezen a viadalon nem lehet utolérni.

Az utolsó métereken a leggyorsabb Kusztor Péter a My Bike-Stevens magyar versenyzője volt, aki győzelme mellé 40 Europe Tour pontot is bezsebelt. A második Tyrpkl, míg a harmadik Danilovic lett.

„Egy rettentően nehéz nap elé néztünk, hisz egy teljesen sík szakasz várt ránk” – mondta Kusztor Péter röviddel a célba érkezést követően. „Folyamatosan próbálkoztunk, személy szerint én magam is nagyon sokszor voltam elől, de a többiek tartottak tőlünk, életképes szökés, sokáig nem is alakult ki. Ibrányhoz közeledve sikerült elszakadnunk egy nagyobb sorral, majd onnan is tovább mentünk tízen. Egyértelmű volt számunkra, hogy nem várunk a sprintre. Sikerült elszakadnom két másik versenyzővel az ibrányi körpályán. Nagyon kedvező helyről kezdhettem a hajrát, tudtam tartani a cseh versenyzővel a lépést, és végül sikerült lekerülnöm az utolsó métereken.”

18 óra magasságában sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre, amely során Berencsi Béla polgármester, Trencsényi Imre alpolgármester, Dr. Ferenczi Tamás, Kulcsár Béla és Solymosi János főszervező adták át a díjakat.

A programok sokasága itt nem ért véget, hiszen egy hatalmas habpartira várták a szervezők a gyerekeket, akik nem is haboztak, hanem a habokba vetették magukat.

Ezt követően a színpadon Dj. Szatmári és Jucus szórta a slágereit, majd következett a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület Republic emlékestje. A tartalmas délutánt a Karmapirin együttes nívós koncertje zárta.

Ibrány Város Önkormányzata és a szervezőség ezúton is köszönetét fejezi ki a város lakosságának türelméért és megértéséért. Köszönjük a munkáját minden segítőnek, önkéntesnek! Nélkületek ilyen színvonalasan nem lehetett volna ezt a napot megoldani!

Forrás: www.4kerekparverseny.hu

Képek:

http://www.ibrany.hu/kepgaleria/visegr%C3%A1d-4-special-series-orsz%C3%A...

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.