V. Szabolcs – Tour 1. forduló, Ibrány

A Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Úszó Szövetség ötödik évadját indította el a Szabolcs – Tour versenysorozatnak. Első helyszínként városunk uszodája szerepelt a programban, mely a felújítás után újra szeretettel várta a versenyzőket.

 

Kis csapatunk felkészülése nem az eddigi menetrend szerint alakult, nem tudtuk a medencét használni, de Ibrány Város Önkormányzatának nagylelkű segítségével a Nyíregyházi Egyetem uszodájában készülhettünk a versenyekre 2 hónapon keresztül, heti 2 alkalommal, melyet ezúton is hálásan köszön a csapat.

Mindezek tükrében az első versenyen nem voltak az elmúlt évekhez hasonló elvárásaink, de úszóink így is túlteljesítették a kitűzött célt. Sokan erőn felül teljesítve, maximumot kiúszva magukból segítették csapatunkat, hogy a középmezőny elején, szorosan az élcsapatok mögött zárjuk a nyitófordulót.

A versenyt meglepetés vendég is meglátogatta, uszodánk meghívására, s az önkormányzat támogatásával Bernek Péter olimpikon, rövidpályás Világbajnok úszó személyében. A gyerekeknek hatalmas élmény volt, hogy egy példaképpel beszélgessenek, fényképet készítsenek, s dedikált relikviákkal térjenek haza.

A hagyományoknak megfelelően, a versenysorozat hazai állomásán értékeljük versenyzőink munkáját. Az adott verseny legjobban teljesítő ibrányi úszóit a Sellő Szolárium díjazta különdíjjal, melyet Asztalos Tamara, Kormány László (I-II. korcsoport),  Hamvai Regina és Berecz Zsolt (III-IV. korcsoport) érdemeltek ki. A 2016 – os évben kiemelkedő edzésmunkájukért és eredményeikért Az Év Úszója elismerést Veres Laura és Szentesi Levente kapták, melyet a Vegyesiparcikk Üzlet – Vigh László vállalkozó ajánlott fel.

A versenyzőinkre ismét büszkék lehettünk, hisz lényegesen a kevesebb felkészülés ellenére is nagyszerű időket úsztak.

 

Ibrányi eredmények:

25m leány gyors, 2009/2010:    2. Szász Vanda.

25m leány mell. 2009/2010: 4. Szász Vanda.

25m leány hát, 2009/2010: 5. Szász Vanda.

50m leány gyors, 2002/2003: 4. Hamvai Regina, 6. Csombók Dóra, 8. Király Leila. 2004/2005: 1. Veres Laura. 2006/2007: 4. Csombók Réka, 9. Asztalos Tamara, 16. Szász Viktória, 17. Hegedűs Lívia, 30. Puskás Napsugár, 33. Puskás Bíborka. 2008/2009: 8. Hegedűs Viktória, 10. Bacskai Luca, 11. Szász Vanda.

50m fiú gyors, 2001-1998: 8. Puskás Márk. 2002/2003: 5. Szentesi Levente, 7. Berecz Zsolt, 9. Sohodóczki Tamás, 12. Gerák András. 2004/2005: 8. Berecz Gábor, 9. Oláh Vendel, 13. Havaly Ádám, 17. Baran Bence. 2006/2007: 5. Kormány László, 18. Havaly Róbert. 2008/2009: 10. Angel Kristóf, 11. Réthy Zétény, 13. Szabó Roland, 17. Kelemen Levente.

50m leány mellúszás, 2002/2003: 5. Király Leila, 6. Hamvai Regina, 7. Csombók Dóra. 2004/2005: 3. Veres Laura. 2006/2007: 3. Asztalos Tamara, 14. Szász Viktória, 16. Csombók Réka, 31. Puskás Bíborka. 2008/2009: 9. Bacskai Luca.

50m fiú mellúszás, 2001-1998: 6. Puskás Márk. 2002/2003: 4. Szentesi Levente, 9. Berecz Zsolt, 12. Sohodóczki Tamás. 2004/2005: 10. Berecz Gábor, 11. Oláh Vendel, 12. Havaly Ádám,     15. Baran Bence. 2006/2007: 14. Havaly Róbert. 2008/2009: 10. Réthy Zétény, 14. Angel Kristóf.

50m leány hátúszás, 2002/2003: 3. Hamvai Regina, 5. Király Leila, 7. Csombók Dóra. 2004/2005: 1. Veres Laura. 2006/2007: 3. Csombók Réka, 4. Asztalos Tamara, 14. Szász Viktória, 25. Puskás Napsugár, 27. Puskás Bíborka. 2008/2009: 6. Bacskai Luca, 9. Hegedűs Viktória.

50m fiú hátúszás, 2002/2003: 3. Szentesi Levente, 4. Berecz Zsolt, 8. Sohodóczki Tamás. 2004/2005: 3. Oláh Vendel, 5. Baran Bence és Havaly Ádám. 2006/2007: 11. Kormány László, 14. Havaly Róbert. 2008/2009: 8. Réthy Zétény, 11. Szabó Roland, 15. Kelemen Levente, 17. Angel Kristóf.

4x50m leány gyorsváltó (2005-2008): 4. Ibrány A (Hegedűs Viktória, Csombók Réka, Asztalos Tamara, Hegedűs Lívia), 7. Ibrány B (Bacskai Luca, Szász Viktória, Puskás Bíborka, Puskás Napsugár).

4x50m fiú gyorsváltó (2005-2008): 4. Ibrány (Réthy Zétény, Havaly Róbert, Kormány László, Oláh Vendel).

4x50m leány vegyesváltó (2001-2004): 3. Ibrány (Veres Laura, Király Leila, Csombók Dóra, Hamvai Regina).

4x50m fiú vegyesváltó (2001-2004): 4. Ibrány A (Berecz Gábor, Berecz Zsolt, Szentesi Levente, Puskás Márk), 6. Ibrány B (Baran Bence, Havaly Ádám, Sohodóczki Tamás, Gerák András).

Csapatversenyben 5. hely, a 12 csapatból.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.