Rajzmeditáció© felnőtteknek – alap program Ibrányban

Rajzmeditáció© felnőtteknek – alap program indul Ibrányban, az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrumban április 7-én, szombaton 9 órától, amelyre várjuk az érdeklődők jelentkezését.

 

 

Mi az a rajzmeditáció?

A rajz az egyik legősibb önkifejezési eszköz. Rajzolgatás, firkálgatás közben kirajzoljuk magunkból mindazt, ami bennünk „dolgozik” és amit fontosnak tartunk. Az elkészült művek sokszor a lelkünk mélyéről érkező jelképes üzenetek, hiszen a rajzolás révén a belső tudattalan világunkkal kerülünk kapcsolatba. A rajzon megjelenő formák és szimbólumok meglepően sokat elárulnak érzelmi-hangulati állapotunkról és alapvető személyiségvonásainkról. Ha ezeket a rajzokat megtanuljuk értelmezni, akkor jobban megérthetjük és elfogadhatjuk önmagunkat.

A Rajzmeditáció©felnőtteknek egy olyan kreatív foglalkozás, ahol a fentieket tudatosan is megélheted, fejlesztheted és közben – előzetes rajztudás nélkül- gyönyörű műveket alkotsz.

Kiknek ajánlom? Azoknak, akik nyitottak az új dolgokra. Akik szeretnének egy rövid időre kiszakadni a mindennapokból. Akik saját szinezőt akarnak rajzolni. Azoknak, akik úgy gondolják, nem tudnak rajzolni, de szeretnének.

Ha bővebben szeretnél olvasni még erről a www.rajzmeditacio.hu oldalon találsz információkat.

Ha pedig szeretnéd megtanulni, nincs más dolgod, mint jelentkezel a tanfolyamra.

A Rajzmeditáció©felnőtteknek – alap programot Ibrányban is el lehet már érni.

A tanfolyam időpontja: 2018. április 07., szombat, 9 óra.

A képzés ára: 7.500 Ft/fő (5 óra)

Helye: az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum.

A tanfolyamot Szennai-Nagy Erika rajzmeditáció oktató vezeti. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés az erika@rajzmeditacio.hu e-mail címen.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.