Polgármesteri tájékoztató

Tisztelt Ibrányiak! Tájékoztatom önöket, hogy a koronavírus terjedésével kapcsolatosan hivatalosan tájékoztatást nem adhatok ki, kizárólag az Operatív Törzs teheti ezt meg. Hivatalosan az tekinthető fertőzött betegnek, akinek a két egymást követő mintavétel eredménye pozitív lett.

 

Bár ilyen beteg még nincs településünkön, ez természetesen nem azt jelenti, hogy így is marad! Percről-percre változik a helyzet és lehet, hogy ami ma igaz, az holnap már nem az. Fel kell készülnünk rá! Ezúton is fel szeretném hívni a hatóság által elrendelt és az önkéntes (ajánlott) házi karanténba vonultak figyelmét, hogy szigorúan tartsák be ennek a szabályait! Csak így van járványügyi szempontból értelme a karanténnak,  minden más esetben   felelőtlen magatartásukkal elősegítik a vírus terjedését, veszélyeztetve ezzel maguk és embertársaik egészségét! Nagyon komoly büntetésre - hatóság által elrendelt karantén szabályainak megszegése esetében 500.000 Ft.- számíthat az, aki ennek nem tesz eleget. Az önkormányzat mindenkinek az ellátásáról gondoskodik, aki a karantén miatt nem tudja elhagyni lakhelyét, és nincs a lakókörnyezetében olyan rokon, ismerős, szomszéd, aki ebben a segítségére lenne.

Fokozottan kérek mindenkit, hogy nagyon vigyázzunk magunkra és egymásra! Tartsuk be a Kormány által is meghatározott előírásokat, úgymint:

- Aki megteheti, maradjon otthonában,- azt csak nagyon indokolt esetben hagyja el, s minimalizálja mindenki a másokkal való találkozás lehetőségét!
- Amennyiben a másokkal való találkozás elkerülhetetlen, akkor megfelelő távolságot tartsuk egymástól, ne kerüljön sor kézfogásra, ölelésre, puszira!
- Kezünket gyakran fertőtlenítsük, mossuk meg alaposan, hosszú ideig szappannal, lehetőség szerint használjunk alkoholos kézfertőtlenítőt!
- Időskorú rokonainkat, szomszédjainkat segítsük annak érdekében, hogy ne kelljen elhagyni lakásukat, udvarukat!
- Akinél esetleg hirtelen kezdődő tünetek (magas láz, köhögés, nehézlégzés) jelentkeznek, kérem, telefonon hívja kezelőorvosát vagy az ügyeletet.

Dr. Szegedi Tibor: 42/ 201-001
Dr. Bugarin-Horváth András: 06 20/460-59-51
Dr Orosz Eleonóra 42/333-429
Dr. Sinka Zsuzsanna: 42/ 200 115
Dr. Puskás Zsuzsanna: 42/ 220-525
Központi Orvosi Ügyelet: 42 200-118

Igyekszünk mindenkit megóvni, de ehhez önök is kellenek. Hiába akarok én átsegíteni a zebrán egy idős nénit, ha ő nem akar átmenni! Tisztelettel kérek mindenkit, hogy működjenek együtt velünk, a házi orvosainkkal, a járási hivatal vezetőjével, tisztifőorvossal, a rendőrparancsnokkal, a mentősökkel, a polgárőreinkkel és még sorolhatnám.

Ígéretünk van arra, hogy hétfőtől FFP-2-es védőmaszkokkal tudjuk ellátni az egészségügyi dolgozókat.  Ettől függetlenül mi is nekiláttunk a védőmaszkok gyártásának és ahogyan a hétvégén már elkezdtük, minden üzletbe el fogjuk juttatni a jövő hét folyamán. A házi készítésű, kifőzhető textíliából készült maszkok is nyújthatnak átmeneti időre az egyéb szabályok megtartásával egyidejűleg (megfelelő távolság tartása másoktól, alapos kézmosás szappannal és a maszk mindennapos kifőzése, magas hőfokon vasalása) valamelyest megoldást.

Ismételten kérem városunk időskorú lakosságát, hogy ne menjenek el otthonaikból! Bízzanak minden elintézendő dolgot, bevásárlást, gyógyszerkiváltást, esetleges ügyintézést a környezetükben élő fiatal szomszédjaikra, rokonokra! Ha ilyen nincs a környezetükben keressék bizalommal minden problémájukkal munkanapokon a polgármesteri hivatalt a 42/527-017 telefonszámon, illetve folyamatosan a Családsegítő Szolgálatot a +06 30 589 1631 telefonszámán. Várjuk a hívásaikat!

Aki tud olyan idősről, aki bármilyen segítséget igényelne, kérjük, jelentse be a fenti telefonszámok valamelyikén az önkormányzathoz.

Kulturális és sport intézményeinket már bezártuk, a rendezvényeinket lefújtuk.  Annak érdekében, hogy a fiatalok csoportosulásának a lehetőségét tovább korlátozzuk, s ezáltal a vírus terjedését lassítsuk, a város játszótereink és köztereinek használatát a mai nappal kezdődően betiltom! Ennek betartását a polgárőrség és a rendőrség ellenőrizni fogja!

Trencsényi Imre
polgármester

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.