Megvan az El Clásico!

A Nyír-Wetland megyei első osztályú bajnokság huszonötödik fordulójában az ősi rivális Nagyhalász vendégeként léptünk pályára, és végig kézben tartva a mérkőzést, megérdemelt győzelmet arattunk.

 

 

Nagyhalászi SE – Ibrány SE 0–3 (0–0) Nagyhalász, 487 néző, v.: Tomori P.

Szakadó esőben indult a megyei El Clásico, ahol az első játékrészben még mérsékeltebben, a második félidőben viszont már csak az történt, amit Ibrány csapata engedett. A hazaiak egy kósza, (de az viszont ordító) igazi gólhelyzetig jutottak.

A szünet után teljesen visszaállt a hazai csapat, de nem bírták az egyre erősödő ibrányi rohamokat és Jeddi Béla higgadt befejezésével megvolt az előny. Nagyhalász nem tudott újítani, ráadásul érkezett a menetrendszerű Nagy Dávid gól, ami már megpecsételte a három pont sorsát. A krónikához hozzátartozik, hogy a gólt a játékvezető megadta, a partjelző szerint les volt, viszont rövid közjátékot követően a spori középre mutatott...

Az "NB I-es szurkolótábor" itt már letekerte a hangerőt, sőt az egyik tagja, teljes idegösszeomlásban a békésen szotyizgató rendezők tekintetétől kísérve beugrott a pályára, az alapvonal mellett egy hatalmas sprintet kivágva megpróbálta megütni valami táskaféleséggel a játékvezetőt... Szerencsére nem sikerült.

Az I-re a pontot a teljesen szétesett hazai védők között a csereként beállt Mészáros Marci tette fel.

Kiváló teljesítményt nyújtott a csapat, amelyben minden játékos maximálisan hozta a rá rótt feladatot. Szép volt srácok, hajrá Ibrány - mindörökké!

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Nagyhalászi SE: Kőrősi N. – Varga B., Tóth L., Nagy T. (Babják Cs.), Kató I. (Mészáros T.), Korsoveczki A., Kölcsi A., Simon D., Károlyi R., Mátrai N., Oláh L.

Edző: Nagy Lajos.

Ibrány SE: Tóth N. – Buka B., Kiss P. (Pápa Sz.), Lakatos B., Nagy D., Szőlősi P. (Mészáros M.), Csáki J., Somogyi T. (Molnár Z.), Gergely B., Jeddi B., Kállai G.

Edző: Kiss Tamás.

Gól: Jeddi B., Nagy D., Mészáros M.

Nagy Lajos: – Sikerült színvonalas, izgalmas meccset játszanunk, sajnos, a döntő pillanatokban hibáztunk. A srácok megdolgoztak a szurkolóink bizalmáért, akik ma NBI-es teljesítményt nyújtottak!

Kiss Tamás: – Igazi rangadóhoz méltóan álltunk bele a mérkőzésbe, az első perctől kezünkbe vettük a kezdeményezést, ami az első félidőben helyzetekben kevésbé mutatkozott meg, a szünet után viszont a türelem és nagy akarás góllá érett. Ennek tudatában teljesen megérdemelten nyertük meg a szomszédvári derbit, amiért hatalmas gratuláció jár minden egyes játékosnak.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.