Meghívó: Utazó kiállítás – Értékek a megyénkből, a megyei értéktárból

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat vissza nem térítendő támogatást nyert a TOP-5.3.2-17-SB1-2018-00001 azonosító számú, „Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár-Beregben” című pályázat megvalósítására. A projekt egyik célkitűzése az, hogy a lakosság számára megismerhetővé váljanak a megyei hagyományok, értékek, örökségek.

 

Az egyik programelem az úgynevezett „Utazó kiállítás”, amellyel igyekszünk megyénk értékeiből minél szélesebb körben bemutatni egy válogatást.

Az utazó kiállítás 17 db roll-upból áll (egyenként 85 cm x 200 cm méretű), amelyeknek a szöveges ismertetőit Dr. Bene János címzetes múzeumigazgató, történész készítette és amelyeket Csutkai Csaba fotóművész képei illusztrálnak. Úgy gondoljuk, hogy a kiállítás élményt adhat, felkeltheti az „értékeink” iránti kíváncsiságot az idősebbekben és a fiatalokban, a helyiekben és az odalátogatókban is. A kis tárlat leginkább az épített örökségünkbe enged bepillantást, de felvillant a természeti értékeink szépségeiből is.

A kiállítás megtekinthető: 2022. február 23 – március 9. között

A rendezvény helyszíne: Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum, 4484 Ibrány, Hősök tere 2-4.

A kiállítás megtekintése térítésmentes.

 

                       

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.