Lomtalanítás

Értesítem Ibrány Város lakosságát, hogy a hulladékszállítást végző közszolgáltató az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. a lomtalanítási akciót 2019. május 1-jén (szerda) és 2-án (csütörtök) végzi.

 

Az első napon, 1-jén azon lakások elől szállítják el a nagy terjedelmű, heti gyakorisággal el nem szállítható hulladékot, lomot, amelyik utcákban a szerdai napon van a rendszeres hulladékszállítás, 2-án pedig a csütörtöki napra eső körzetből lesz elszállítva a feleslegessé vált és kirakott lom.

A szállítás reggel 7 órakor indul, addig mindenki helyezze ki a hulladékát a saját hulladékgyűjtő edénye mellé.

A település tisztaságára való tekintettel kérem önöket, hogy az elszállítást követően már ne helyezzenek ki lomokat, mivel azokra a területekre, ahonnan már elszállították a feleslegessé vált dolgokat, a később kitettekért még egyszer nem jön vissza a jármű!

A lomtalanítás keretében közterületre nem helyezhető ki építési és bontási hulladék, veszélyes hulladék, elkülönítetten gyűjthető papír, műanyag- és fémhulladék, zöldhulladék, ipari, mezőgazdasági vagy szolgáltatási tevékenység során képződött hulladék. A lomhulladékot a közterületen úgy kell elhelyezni, hogy az a jármű és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a szállítójármű részére jól megközelíthető legyen, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, és ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

Az ingatlan elé kirakható 4 db autógumi és elektronikai cikk!

Bakosiné Márton Mária
jegyző

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.