Idősek világnapja

Október 4-én este 17:30-kor került sor az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum színháztermében az Idősek Világnapja alkalmából szervezett városi rendezvényre, amelyre idén is sokan fogadták el a meghívást.

 

Október elsején köszöntjük az időseket, akik már egy hosszú élet munkáját, tapasztalatait tudják maguk mögött, akik jó példaként járhatnak az elkövetkező generációk tagjai előtt.

Ilyenkor megköszönjük az emberi értéket, az életbölcsességet, tapasztalatot, a féltést, a törődést, a gondoskodásukat, a sok-sok fáradozást!

A moderátori köszöntő, valamint Trencsényi Imre polgármester ünnepi gondolatai után persze nem maradhatott el a hazai alapanyagokból összeállított verses-táncos-dalos csokor, amit Szász Lászlóné, a Szabolcs úti óvodások (felkészítők: Márkus Ferencné és Horváthné Tóth Zsuzsanna), az Ibrányi Református Általános Iskola diákjai (felkészítő: Vassné Éliás Krisztina), az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola és AMI képviseletében Márczi Panna (felkészítő: Dajka András), az Ibrányi Nyugdíjas Egyesület és a Nagyhalászi Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület képviseletében Kiss Andrásné és Kató Jánosné, a Gold Dance Group nevében pedig Telepóczki Hanna és Elek Jázmin (felkészítő: Szanyi Annamária) nyújtottak át.

Az est sztárvendége Magyar Rózsa volt, aki alaposan megénekeltette a közönséget.

Minden fellépőnek, felkészítőiknek tisztelettel köszönjük, hogy elfogadták felkérést és produkcióikkal színesítették rendezvényt!

Beszámolónk végén kívánunk az ünnepelteknek jó egészséget és boldogságot! Hiszen megöregedni pofonegyszerű, csak jó sokáig kell élni hozzá. Isten éltesse önöket!

Képek:

http://www.ibrany.hu/kepgaleria/id%C5%91sek-vil%C3%A1gnapja-2#

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.