Hőseinkre emlékezve

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 28-án 17 órára invitált minden emlékezőt a Bem utcai sírkert felújított II. világháborús emlékművéhez, ahol azokra a magyar - köztük ibrányi - katonákra és civilekre emlékeztek, akik az életüket és vérüket áldozták a magyar hazáért.

 

A moderátori köszöntőt követően a Hadigondozottak Egyesületének tagja, Szász Lászlóné szavalatát hallgathatták meg a jelenlevők, majd Trencsényi Imre polgármester úr köszöntője következett.

Az avatást megtisztelte jelenlétével és emlékező beszédet mondott Dr. Vinnai Győző, választókörzetünk egyéni országgyűlési képviselője.

Az emlékműsort megelőzően a Honvédsuli Egyesület díszoklevéllel mondott köszönetet Ibrány városának, az általuk már korábban megtapasztalt tiszteletteljes fogadtatásért, valamint a hősi emlékművek gondozásáért.

Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, az országos Doni Hősök Emléktúra megalkotója is megosztotta a hallgatósággal gondolatait, majd következett a Honvédsuli Egyesület, valamint a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület tagjainak közös előadása.

A felújított II. világháborús emlékművet megszentelte és megáldotta Tamaskovics László római katolikus plébános és Vass László református nagytiszteletű úr, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Hőseink tiszteletére díszlövés dörrdült, végül Kulcsár Sándor előadásában a Magyar Takarodó hangzott el.

Képek:

http://ibrany.hu/kepgaleria/h%C5%91seinkre-eml%C3%A9kezve

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.