Egy hétre jöttek...

Szomorú időben, de nagyon vidáman telt az ibrányi drukkerek vasárnap délutánja! Továbbra is magabiztosan, továbbra is veretlenül!

 

 

 

Ibrány SE - Gávavencsellői SE 7:1 (3:0) Ibrány, 350 néző. Vezette: Németh.

Aki a mérkőzés kezdésekor a jól megszokott kényelmi indexét előtérbe helyezve kért még egy alkohol tartalmú üdítőitalt a pultnál, az foghatta a fejét, mert Somogyi 7 (!), leírom ide - biztos, ami biztos – hetes másodperc elteltével gólt fejelt. (A mérkőzés végén a viszonylag szoros eredmény miatti emelkedettebb hangulatban így szólt az egyik gávavencsellői játékos a jobb sorsra érdemes kapusuknak: „Még hallatszott a kezdő sípszó, amikor már gólt kaptál!”) A kibekkeljük az elejét, oszt majd lesz valami taktika itt dőlt dugába…

A szomorú időben gyakorlatilag az történt a pályán, amit az ibrányi csapat akart, illetve engedett. A vendégek dicséretére legyen mondva, Szobonyának néha játékba kellett avatkoznia, de inkább a saját kapujukon lévő háló okozta kidörzsölődéses tünetek akut kezelésével voltak elfoglalva…

A hazai támadások jelentős része elhalt a túlzott tiki-takában, de a közönségnek is kell a látvány – ha már fizetett a produkcióért. A gólkülönbség ismét csak nem tükrözi a két csapat közti tudásbeli különbséget.

A mérkőzés utolsó negyedórájában, lélekben már a szerda 15:00-kor kezdődő Jászberény elleni Magyar Kupa mérkőzésre tartalékolt a csapat – de ez megbocsátható bűn. Szép volt srácok! Hajrá Ibrány!

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Ibrány SE: Szobonya, Csáki, Jeddi, Deme, Szabó, Kiss (Gergely), Farkas, Majoros, Kovács (Vidoven), Madzin, Somogyi (Tóth).

Vezetőedző: Madalina György

Gávavencsellő: Simkó M. – Hengsperger A., Tolnai T., Guszti L., Kovács I., Bodnár S., Fekete Á. (Pásztor Zs.), Balogh R. (Tóth Z.), Dócs N., Koczogh I. (Kőpájer J.), Biró Cs.

Játékos-edző: Marcsek Zoltán.

Gól: Szabó M. 2, Somogyi M. 2, Madzin I., Tóth Zs., Farkas M., illetve Fekete Á.

Ifi: 4–1.

Madalina György: – Szabó Milán góljaiért érdemes volt ázni–fázni. Egyébként a Gávavencsellő volt a legszervezettebb csapat az eddigi ellenfeleink közül, ennek ellenére ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.

Marcsek Zoltán: – Nem történt semmi különös, nyert a jobb játékosállománnyal rendelkező Ibrány. Csapat szinten minimum ezt a hozzáállást várom el minden játékosomtól, ez visz minket előrébb.

További eredmények:

Biri–Apagy 3–4 (2–2)
Nyírtelek–Kállósemjén 2–1 (0–1)
Levelek–Terem 2–0 (1–0)
Nyíribrony–Ramocsaháza 3–2 (1–1)
Nyírlugos–Újfehértó 1–7 (0–4)
Nagykálló–Encsencs 5–0 (3–0)

A Kemecse–Máriapócs mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat sérülések és sorozatos megbetegedések miatt nem tudott kiállni.

A bajnokság állása:

1. Ibrány 6 6 – – 57–3 18
2. Apagy 6 6 – – 23–11 18
3. Nyírlugos 6 5 – 1 30–11 15
4. Nagykálló 6 5 – 1 21–10 15
5. Kemecse 5 4 1 – 20–5 13
6. Újfehértó 6 3 1 2 28–9 10
7. Levelek 6 3 1 2 9–7 10
8. Nyíribrony 6 3 – 3 12–16 9
9. Encsencs 6 2 2 2 9–13 8
10. Biri 6 2 1 3 11–17 7
11. Gávavencsellő 6 1 2 3 14–19 5
12. Kállósemjén 6 1 1 4 4–20 4
13. Nyírtelek 6 1 – 5 6–24 3
14. Máriapócs 5 – 1 4 3–29 1
15. Terem 6 – – 6 1–27 –
16. Ramocsaháza 6 – – 6 7–34 –


Magabiztos győzelmet aratott az Ibrány SE II. a nyáron jelentősen megerősödött Fiatal Gyémántok ellen.

Ibrány SE II. - Fiatal Gyémántok 7:1 (4:1). Ibrány, 250 néző, vezette: Máté.

Ibrány SE II: Vattai, Bertók (Kiss), Kató, Rost Bence, Szentesi (Katona), Balogh, Ferenczi T., Viszokai (Ferenczi K.), Tilki, Tóth (Rost Bálint), Hadászi.

Vezetőedző: Kiss Péter

Gólszerzők: Tóth (2), Ferenczi T. (2), Viszokai, Balogh, Bertók.

Sok hiányzóval futott neki a hazai csapat a rangadónak, hiszen ne feledjük ez a Gyémántok már nem a tavalyi Gyémántok! Volt, aki sérülten vállalta a játékot, de hála a bő merítési lehetőségeknek, volt miből válogatni! Az ellenfélre visszatérve, a Gyémántok erre a bajnoki idényre 5 bashalmi játékossal erősített, és nyugodtan ideírhatjuk: nem sokan fogják őket megverni, ha ez a csapat egyben marad.

Szép időben, sok néző előtt ugrott egymásnak a két csapat, ahol a Gyémántok egy eladott labdából hamar megszerezte a vezetést! A folytatás viszont nem lett ilyen fényes, hiszen Ibrány rendezte a sorokat és hét góllal válaszolt.

A mérkőzés hangulatát mi sem bizonyítja jobban, hogy egy-két labdajáratást hangosan tapsolt a szép játékért hálás közönség. Ibrány látványosan, gyorsan, pontosan játszott, belülről és kívülről is rendkívül élvezhetően! Néhány lehetőség ott volt az ellenfél előtt is, de a hazai csapat akár gólkülönbséget is javíthatott volna...

Remélhetőleg jó úton járunk, és a dobogóért folytatott harcban elkaptuk a fonalat! Hajrá Ibrány!

http://adatbank.mlsz.hu/match/46/16/16973/6/1252406.html

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.