Báloztak a polgárőrök

Remek hangulatú összejövetelen mulathattak azok, akik részt vettek az Ibrányi Polgárőr Egyesület által szervezett bálon, az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum II. emeleti rendezvénytermében február 23-án, szombaton.

 

A vendégeket Tábori Tibor egyesületi elnök köszöntötte és mondott köszönetet mindenkinek, aki támogatta a rendezvény létrejöttét.

Trencsényi Imre alpolgármester beszédében méltatta a helyi polgárőrség ibrányi közéletben betöltött szerepét és megköszönte a település érdekében végzett szolgálatot.

A finom vacsorát követően a rekeszizmok is alaposan meg lettek dolgoztatva, hiszen Erdei Sándor, alias Rokker Zsóltti fergeteges poéncunamival borította be a helyszínt.

A mindenki által várt tombolasorsoláson a rengeteg apróbb ajándék mellett egy gyulai wellness hétvége is gazdára lelt.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek, akik bármilyen formában támogatták a rendezvényt.

Képek:

http://www.ibrany.hu/kepgaleria/b%C3%A1loztak-polg%C3%A1r%C5%91r%C3%B6k

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.