Az összefogás ereje

Ibrányban már többször sikerült bebizonyítanunk, hogy nehéz helyzetben össze tudunk fogni. Sajnos ismét úgy hozta az élet, hogy bizonyítanunk kellett segítős szándékunkat. Ezúttal Balogh Dzsamilla Rubina érdekében mozdult meg a település nagy része, aki SMA1-es típusú gerincvelő eredetű izomsorvadásban szenved.

 

Ezzel a betegséggel a gyerekek a 2 éves kort sem érik meg, mert az izomsorvadás nem csak a végtagok izmait érinti, hanem a nyeléshez és a légzéshez szükséges izmokat is.

Dzsamilla mozogni nem tud, mint a vele egykorú gyerekek a kezein kívül semmijét nem tudja mozgatni. Gyomorszondán keresztül táplálja és biztosítja a folyadék bevitelt az édesanyja.

A jótékonysági akciót egy Tánc- és zenevarázs elnevezésű rendezvénnyel kezdtük február 28-án, este, amikor is a Gold Dance Group táncosai Szanyi Anna-Mária vezetésével és a RIKE énekesei: Akai Viktória, Fejes Edina, Mikecz Adél, Szennai-Nagy Annamária, Bakti László, Jármi Miklós, Puskás Gyula léptek fel és adtak színvonalas műsort.

A belépőjegyek mellet támogatójegyek bevételével is hozzájárultak az alábbi szervezetek, intézmények:

Ibrány Város Önkormányzata, kertvárosi lakosok, Iránytű Tanoda, Ibrányi Nyugdíjasok Egyesülete, Ibrányi Polgári Kör, Ibrány és térsége Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Városi Óvoda Ibrány, Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium, Varázssziget Gyerekház, Református Általános Iskola és Óvoda, Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gamesz, Ibrány Polgárőr Egyesület, Baptista Szeretetszolgálat Csicsergő Óvoda, MSZP Nőtagozat, Ibrányi Rendőrőrs, Önkormányzati Tűzoltóság.

Az est folyamán 550.000 Ft-tal tudunk segíteni a családnak.

A bevételt Dr. Puskás Zsuzsanna gyermekorvosnak adtuk át, aki a Dzsamilláért létrejött alapítvány kuratóriumának az elnöke.

Hálás köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a szép összeghez, melyből Dzsamilla gyógyulását segítjük elő!

Képek:

http://ibrany.hu/kepgaleria/az-%C3%B6sszefog%C3%A1s-ereje

Szabó P. Judit

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.