Akikre büszkék vagyunk 2020

Augusztus 31-én, hétfőn, 16 órakor került sor az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum színháztermében a helyi elismerő címek és kitüntetések átadására.

 

 

 

A Himnusz elhangzását és a moderátori köszöntőt követően az Ibrányi Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanulója Oláh Patrik szavalatában hangzott el városunk néhai Pro Urbe díjas pedagógusának, költőjének Szabó Lajosnak Haza c. verse.

Ezt követően Trencsényi Imre, Ibrány Város polgármestere mondott ünnepi beszédet.

Puskás Gábor előadásában felcsendült Máté Péter: Ez itt az én hazám c. szerzeménye, amit zongorán Tar Nikoletta kísért.

A zenei produkciót ismét értékes gondolatok követték, hiszen Dr. Vinnai Győző választókerületünk egyéni országgyűlési képviselője lépett a pulpitushoz és méltatta a lokálpatriótákat.

Bakti László Presser Gábor: Az legyél, akinek látszol c. szerzeményét énekelte - újfent Tar Nikoletta kíséretében, majd következett a kitüntető címek átadása.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Bakos Ferenc részére a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézet gazdálkodási és menedzsment szak, pénzügyi és számviteli specializáció szakán elért kiemelkedő tanulmányi eredménye elismeréseként 2020/21-es oktatási évre A Város Kitűnő Tanulója Ösztöndíjat adományozta.

Egyetemi csoporttársaival két országos versenyen vett részt, ahol az OTP ÜzletRace 2.0 névre hallgató szakmai versenyen az előkelő 20. helyet sikerült megszerezniük több mint 300. csapatból.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Dr. Németh Roland részére a Debreceni Egyetem gyógyszerész osztatlan képzési szakán elért kiemelkedő tanulmányi eredménye elismeréseként Ibrány Kiváló Tanulója kitüntetést adományozta.

A képzést halasztás nélkül, az előírt 10 félév alatt végezte el kimagasló eredménnyel. Tanulmányi ösztöndíjban több alkalommal is részesült. Tanulmányi eredményei és kitartása mindig is példaértékű volt.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Hajnal Virág részére a Nyíregyházi Egyetem óvodapedagógus alapképzési szakán elért kiemelkedő tanulmányi eredménye elismeréseként Ibrány Kiváló Tanulója kitüntetést adományozta.

Tanulmányait lelkiismeretesen végezte, megbizonyosodva arról, hogy a számára megfelelő hivatást választotta.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kazuska Dóra Virág részére a Nyíregyházi Egyetem tanító képzési szakán elért kiemelkedő tanulmányi eredménye elismeréseként Ibrány Kiváló Tanulója kitüntetést adományozta.

Díjazottunk szorgalmát mi sem bizonyítja jobban, hogy legutóbbi félévét is jeles átlaggal végezte el.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Pálóczi Péter részére a Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem angol-német osztatlan tanári mesterképzési szakán elért kiemelkedő tanulmányi eredménye elismeréseként, Ibrány Kiváló Tanulója kitüntetést adományozta.

Díjazottunk a tanulmányait precízen végzi, az előző évet 4-es átlaggal zárta.

A jövő nemzedékét követően következtek azok a díjazottak, akik tevékenységükkel emelték, gazdagították városunk hírnevét és nagyban hozzájárultak fejlődéséhez.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Balogh Zoltán részére az önkormányzatánál végzett példamutató és lelkiismeretes munkájának elismeréseként Közösségünk Szolgálatáért kitüntetést adományozta.

Balogh Zoltán 1993. október 11 óta dolgozik Ibrány Város Önkormányzatánál, azon belül a GAMESZ állományában. Az elmúlt 27 évben mind a városi beruházások kivitelezésének, mind a közmunka területén teljes elhivatottsággal, lelkiismeretesen látta el feladatait.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Gönczi Béla részére, az Ibrány Város Önkormányzati Tűzoltóságánál végzett példamutató és lelkiismeretes munkájának elismeréseként Közösségünk Szolgálatáért kitüntetést adományozta.

Gönczi Béla Ibrány Város Önkormányzati Tűzoltóságának alapításától a tagja. A hivatásából adódó rendészeti feladatokat teljes elhivatottsággal látja el. A segítő szándékot mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hosszú évek óta készíti fel a fiatalokat különböző tűzoltó versenyekre

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kovács Tiborné részére példamutató és lelkiismeretes óvodapedagógusi munkájának elismeréseként Kiváló Közalkalmazott kitüntetést adományozta.

Kovács Tiborné Julika óvónéni pályafutását 1976. szeptember 1-én kezdte az Óvoda úti óvodában, mint képesítés nélküli óvónő. 1978-ban szerezte meg felsőfokú óvónői képesítését Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Óvónői pályafutása alatt sok-sok gyermeket, családot ismert meg, és segítette őket a mindennapokban. Nagy gondoskodással, sok-sok szeretettel nevelte a gyermekeket, nyújtott nekik szeretetteljes, biztonságot jelentő környezetet az óvoda falai között. Feladatait mindig odaadással, lelkiismeretesen és precizitással végezte. Törekedett az esztétikus környezet kialakítására, keze nyomán sok szép alkotás született a gyerekek örömére. Kollégáival figyelmes, szeretetteljes kapcsolatot ápolt.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szász Lászlóné részére Ibrány Városában végzett példamutató és lelkiismeretes védőnői munkájának elismeréseként Kiváló Közalkalmazott kitüntetést adományozta.

Védőnői munkáját 1963. októberében kezdte meg, és 1991. január végéig Ibrányban tevékenykedett. Munkáját a komplex, preventív, családvédelmi szolgáltatás jellemezte. Szoros kapcsolatot tartott a gondozottaival, melynek során az egyéni szükségleteknek megfelelően különböző problémáikban, egészségügyi, szociális, mentálhigiénés tanácsot nyújtott. Szűrővizsgálatokat szervezett, védőoltásokat készített elő, egészségnevelő és más egészségvédő közösségi programokat szervezett a gondozottak számára. Munkáját számos szakmai elismerésekkel köszönték meg:
1982-ben Minisztriumi dícséretet kapott az eredményes munkájáért.
2005-ben a „A védőnői szolgálatáért” kitüntetést kapott.
2013-ban „Arany díszoklevélben” részesült.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Dr. Puskás Zsuzsanna házi gyermekorvos részére, Ibrány városában végzett kiemelkedő, lelkiismeretes gyermekorvosi tevékenysége, a városban élő gyermekek egészsége érdekében végzett magas szintű szakmai munkája elismeréseként Ibrányért Díszcímer kitüntetést adományozta.

Dr. Puskás Zsuzsanna gyermek szakorvos 1996 óta dolgozik háziorvosként Ibrány II. számú gyermekorvosi körzetében. Segítő szándéka nemcsak orvosi munkájában mutatkozik meg, megismerve a családokat, azok mindennapi gondjait is igyekszik megoldani. A védőnői szolgálattal is nagyon jó kapcsolatot tart, folyamatosan segíti védőnőink munkáját. Tevékenyen részt vesz az óvodai és iskolai egészségügyi ellátásban. A doktornő kuratóriumi elnöke annak az alapítványnak, melynek célja egy ibrányi súlyos beteg gyermek költséges kezelésének a támogatása. A működés kezdetétől részt vesz a Dr. Béres József Egészségügyi Centrum munkájában, gyermekorvosi szakrendelést lát el - közmegelégedésre.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Bakosiné Márton Mária részére Ibrány városában végzett kiemelkedő, a közigazgatásban és a városfejlesztésben végzett vezető-irányító tevékenysége, kimagasló szakmai munkája elismeréseként „PRO URBE” Emlékérem kitüntetést adományozta.

Bakosiné Márton Mária az Államigazgatási Főiskola nappali tagozatán 1983-ban szerzett igazgatásszervező diplomát. Tanulmányai befejezése után az Ibrányi Nagyközségi Tanácson kezdett el dolgozni igazgatási csoportvezetőként, ahol a szabálysértési-, gyám- és az anyakönyvvezetői ügyeket, feladatokat kapta.

Az 1984-ben megszűnő járási hivataloktól jelentős feladat és hatáskör került át a települési közigazgatási szervekhez, ennek folyamatában és zökkenőmentes átvételében jelentős szerepet vállalt.

1994-től ellátta az aljegyzői posztot valamint az 1997-ben létrehozott új gyermekvédelmi hatóság, a gyámhivatal vezetését, és részt vett a térségi jellegű új intézmény, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat létrehozásában. Nagy szerepe volt a 2000-től létrejövő okmányirodai rendszer elindításában. 2004-től Ibrány Város jegyzőjeként szolgálja településünket.

A 2004 júniusában létrejött Közép-Szabolcsi Kistérségi Társulás létrehozásában aktív szerepet vállalt, s működése során folyamatosan koordinálta tevékenységét, részt vett az intézmények átszervezésében.

Vezetése alatt a Polgármesteri Hivatal apparátusának 2 alkalommal is, 2009-ben és 2013-ban kellett átszervezni a működését fizikai költözés okán, s kellett megfelelő színvonalú működést biztosítani hosszú hónapokon át.

2013. januárjában a Járási Hivatalok ismételt felállításával, a közigazgatás ismételt átszervezése során közreműködött a feladatok, hatáskörök átadásában. Több esztendőn keresztül aktívan közreműködött pályázatok előkészítésében és megvalósításában.

A Helyi Választási Iroda vezetőjeként munkatársaival zökkenőmentesen bonyolított le számos önkormányzati- és országos választást, népszavazást.

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Vass László református nagytiszteletű úr részére, Ibrány városában végzett kiemelkedő, lelkiismeretes, egyházi, kulturális, köznevelési és közéleti tevékenysége, magas szintű szakmai munkája elismeréseként „PRO URBE” Emlékérem kitüntetést adományozta.

Vass László tiszteletes családjával 2004 óta él városunkban, s látja el az ibrányi református egyházközség lelkészi feladatait. Lelkészi tevékenységének köszönhetően a város református közösségének hitéleti tevékenységében jelentős, pozitív változás állt be, de mindezen túl – az ő személyes szervező és szemléletformáló tevékenységének eredményeként - a református közösség aktívan bekapcsolódott a város kulturális és közéleti tevékenységébe is.

A 16 éves lelkészi munkája eredményeként a város és az egyházközség a nemzeti ünnepeink alkalmából szervezett megemlékezéseket közösen tartja meg, a református egyházközség énekkara számos városi rendezvényen lépett fel, az egyház bekapcsolódott több városi kulturális rendezvény megszervezésébe is.

Az egyházközség 2018 szeptemberében átvette az Árpád úti óvodát egyházi fenntartásba, s ezzel egyidejűleg a város vezetése megkeresésének eleget téve beindította a református általános iskolát is. A felekezeti, egyházi iskola indulásával az évek óta meglévő szülői igények kerültek kielégítésre, s így városunk kisiskolás gyermekeinek sikerült helyben biztosítani az alternatív oktatási formát,- ami hosszú távon akár 18 éves korukig is biztosított lehet számukra. Ezen oktatási kínálat bővülés révén komoly esély van arra, hogy városunk népességmegtartó ereje nem gyengül számottevően a jövőben.

Következtek a 2020-as „Szép Környezet” díj kitüntetettjei.

Elsőként Zsadányi Zsoltnét a Szép Környezet Díj új arculati megjelenésére kiírt pályázat győztesét jutalmazták. A beérkezett pályamunkák közül a Képviselő-testület döntése értelmében a járványügyi helyzetre való tekintettel jövő évtől az ő alkotása lesz látható az elismeréseken. Munkáját, kreativitását a Képviselő-testület pénzjutalomban részesítette.

2020-ban a képviselő testület döntése értelmében „Szép Környezet” díjat kapott:

Losonczi Menyhért     Sport utca 4.
Hruskáné Fekete Anita    Rákóczi utca 22.
Kulcsár Anita        István Király utca 11.
Gerák László         Radnóti utca 49.
Németh Miklós        Tisza utca 49.
Némethné Demjén Andrea    Nagy Imre utca 73.
Kormány Istvánné    Szabolcs utca 8.
Puskás Istvánné        Árpád utca 61.
Németh Gusztáv        Zrínyi u. 49.
Balogh Marianna        Nefelejcs utca 13.

A rendezvény végén Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete minden megjelentet az épület II. emeleti rendezvénytermébe várt egy ünnepi állófogadásra, ahol Szűcs Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Ibrányi Járási Hivatalának hivatalvezetője mondott pohárköszöntőt.

A kitüntetetteknek, díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

Képek:

http://ibrany.hu/kepgaleria/akikre-b%C3%BCszk%C3%A9k-vagyunk-2020

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.