Szent István Napi rendezvények 2010
Méltóképpen és színvonalasan ünnepelte városunk az idei Szent Isván napot. Augusztus 20-án és 21-én hatalmas érdeklődés mellett zajlottak le az ünnepi események.
Augusztus 20-án 19 órakor került sor ünnepélyes keretek között a helyi gimnázium előtt kialakításra került körforgalom átadására. A várt pillanatot megellőzően Fekete István szavalatát, valamint Bakti László és Puskás Gyula duettjét hallgatthatták meg az érdeklődők.
Berencsi Béla polgármester ünnepi beszédében kiemelte, hogy tarthatatlan közlekedési állapotoknak vet véget az új körforgalom megépülése, majd a helyi tűzoltóság gépjárműve segítségével jelképesen átadta az új közlekedési csomópontot.
Az ünnepi programok helyszíne ezután áttevődött a Városi Szabadtéri Színpadra, ahol 20 órától megkezdődött az ünnepi nagygyülés. A köszöntőt követően -Gerák Andrea előadásában- a hatalmas tömeg elénekelte a Himnuszt, majd kenyérszentelésre került sor. Vass László nagytiszteletű úr és Varga János plébános megáldotta, illetve megszentelte az új kenyeret, ami furcsa közjátékot követően ott árválkodott a továbbiakban a színpad közepén...
Berencsi Béla polgármester ünnepi beszédét követően kitüntetés átadására került sor. "Pro Urbe" Posztumusz Díjat vehetett át Fekete Dániel volt önkormányzati képviselő és gimnázium igazgató özvegye.
Az esti koncertsorozat a Svédországban élő Gerák Andrea és zenekarának fellépésével indult, majd az estét a Republic együttes két órás szuperkoncertje zárta. Az idei augusztus 20-ai programokat megközelítőleg 5000 ember tekintette meg.
Idén az árvízkárosultakkal való szolidaritás jegyében az ünnepi tüzijáték elmaradt.
Augusztus 21-én 37 csapat látott neki a finomabbnál finomabb ételspecialitások elkészítésének, feladva a leckét a 6. alkalommal megrendezésre került főzőverseny zsűrijének.
Míg a civil szervezetek, intézmények, testvértelepülések, vállalkozások, magánszemélyek kiteljesíthették főzőtudományukat színvonalas kulturális produkciókat láthattak az érdeklődők, a gyerekek pedig alkotósátorban Szabados Marianna és Berecz István vezetésével élhették ki kreativitásukat.
Fellépett a Bürkös zenekar, a Gernyeszegi Énekkar, at Ibrányi Nyugdíjas Egyesület tánckara, A Kéki Nefelejts Nétánc Egyesület, a boldvai Cantus Firmus Énekkar és a Bokréta Népdalkör Drótosné Mészáros Eszter vezetésével, illetve a Glogow Malopolski Fúvószenekar.
A boldvai kulturális dekegáció fellépése előtt Csabai Gyula a község polgármestere mondott köszönetet minden ibrányi embernek, amiért adományaikkal enyhítették az árvízsúlytotta település gondjait.
Sor került a Szép Környezet Díj, illetve az „Én hogyan óvom a környezetemet rajzpályázat díjkiosztására is. Ibrány Város Képviselő Testületének döntése értelmében 2010-ben az alábbi lakosok vehetnek át tűzzománctáblát rendezett portájukért:
Dugasz Béláné Dobó I. u. 35, Farkas Dániel Tisza u. 95, Gégény Balázsné Móricz Zs. u. 10, Harkály János Tiszapart Fülemüle u. 20, Korpai László, Árpád u. 29, Kovács József Radnóti u. 44, Kozma Jánosné Táncsics u. 31, Kulcsár István Liliom u. 25, Milló János Tisza u. 71, Nagy László Dobó I. u. 31, Németh András Szőlő u. 64, Németh József Károlyi M. u. 4, Szuhár Miklós ifj. Lehel u. 42, Tábori Antal Deák F. u. 42, Tóth László Katona J. u. 20.
A rajzpályázatban a 9-14 éves korosztályban III. lett Matyasovszki Ádám, II. helyezést ért el Jármi Miklós, míg a legjobbnak Tábori Adrienn bizonyult.
Ezt követően a 4 for Dance tagjai léptek a színpadra és fergeteges műsorukkal megérdemelten arattak hatalmas sikert, majd következett a debreceni Van zenekar.
17 órakor került sor a főzőverseny eredményhirdetésére.
Vadétel kategóriában:
I. Polgárőrség
II. Jobbik Magyarország Ibrányi Alapszervezete
III. RIKE
Hagyományos ételek kategóriája:
I. MSzP Nőtagozat
II. Rozoga Söröző
III. Szabolcs Hús Kft
Különdíj: Móricz Zsigmond Gimnázium
A tartalmas napot a miskolci Holdviola együttes és a Szinva menti Néptánccsoport csodálatos koncertje zárta.
Az eseményről készült képeket megtekintheti a Fotógaléria menüpontnál!












Re: Szent István Napi rendezvények 2010
Ki nyerte a díszkutat ?????????
Re: Szent István Napi rendezvények 2010
A Tóth és Fia KFT által felajánlott, fából készült díszkutat Korpai László Árpád úti lakos nyerte. A sorsolás teljesen szabályosan zajlott, egy találomra kiválasztott gyerek segítségével. C'est la vie!
Üdvözletem:
Puskás Gyula