Barna Zoltán Gáborné 2019

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Barna Zoltán Gábornét, az Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium pedagógusát pedagógusi munkájának és a városért tett erőfeszítéseinek elismeréseként Ibrányért Díszcímer kitűntetésben részesíti.

Barna Zoltán Gáborné, Hédi 1988-ban végzett a Bessenyei György Tanárképző Főiskola történelem-orosz szakán. Pedagógusi munkáját a gávavencsellői Rakovszky Sámuel Általános Iskolában kezdte majd 1992-ben családjával Ibrányba költözött és a Móricz Zsigmond Gimnázium pedagógusaként folytatta pályafutását.

Több mint 30 éves pedagógusi munkája során folyamatosan képezte magát, igyekezett olyan ismeretekre szert tenni, amit a nevelése alatt álló gyermekek fejlesztése érdekében tudott hasznosítani.

1998-ban a Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelem szakos diplomát szerzett. 2005-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közoktatás-vezetői képesítést szerzett. Munkája során több száz diákot készített fel lelkiismeretesen a történelem és a társadalomismeret tantárgyakból, akik sikeres érettségi vizsgát szereztek, sőt nagyon sokan közülük továbbtanultak.

Nagy-nagy türelemmel és szakértelemmel fordult a gimnázium kereteiben működő Arany János Kollégiumi Programon belül az intézmény hátrányos helyzetű tanulói felé. A kollégium diákjainak sorsát midig figyelemmel kísérte, boldogulásukat nemcsak pedagógiailag, hanem emberileg is maximálisan segíti.

Azonban nem csak a munkatársai, tanítványai és azok szülei körében, hanem a város lakosságának körében is közmegbecsülésnek örvend.

A város kulturális és közéletében évtizedek óta aktívan részt vesz. Az Ibrányi Hírlap szerkesztőbizottságának stabil, aktív tagja. Minden rábízott, vagy általa elvállalt szakmai és közösségi feladatot szívvel-lélekkel végez el, számíthat rá közösségünk minden tagja, hogy a tőle telhető módon a legtöbb segítséget megadja.

A városi rendezvényeink, ünnepi műsoraink motorja, rendszeres felkészítője, rendezője.  Az általa szervezett, betanított ünnepi megemlékezések mindenkor magas színvonalúak, és tartalmasak.

A Hadigondozottak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének felkérésére Ibrányban is létrehozta az alapszervezetet, hogy minél több segítséget kaphassanak ügyeik intézésében azok, akiknek hozzátartozói a világháború áldozatai, sérültjei voltak.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.